I. 15 / Test, lélek, szellem – az ember több mint anyag

Az eddigi fejtegetések alapján az lehet a benyomásunk, hogy bár az ember szerkezetét illetően nagyon összetett, végül is csak anyagból van. Ténylegesen léteznek olyan filozófiai irányzatok, amelyek az embernek ilyen, kizárólag anyagi szerkezetet tulajdonítanak. Az ilyen elképzelések a monizmus irányzatához tartoznak.

1. ábra: Érzékcsalódás szabályos alakzatok nézésekor, amelyekhez járulékos vonalakat rajzoltak be.

Monizmus (gör. mónosz = egyedül[i]): Jelentése egységtan. Ezt a fogalmat Christian Wolff filozófus (1679–1754) vezette be. A monista gondolkodási irányzat legszigorúbb változata tagadja a lét formáinak különbözőségét, és megpróbál minden létezőt egyetlen elvből levezetni. Ide tartozik a materializmus is, mivel a világ összes jelenségét egyedül az anyag tulajdonságaival igyekszik magyarázni. Ezt a felfogást megtaláljuk például Friedrich Engelsnél (1820–1895), a marxizmus társalapítójánál: „Az anyagi, érzékileg felfogható világ, amelyhez mi magunk is tartozunk, az egyetlen valóságos... az anyag nem a szellem eredménye, hanem fordítva: a szellem az anyag legmagasabb rendű terméke.”

A manapság széles körben képviselt evolucionizmus szintén egy olyan gondolatrendszer, amely a monizmushoz sorolható. Mivel az evolúcióelmélet alapgondolatát illetően tisztán materialista, nem ismer sem tervezést, sem célt. Carsten Bresch freiburgi genetikus leírta az evolúcióelmélet konzekvenciáit: „Úgy tűnik, hogy a természet egy cél és értelem nélküli gépezet. Vajon új szellemi szabadságunkért létezésünk értelmével fizettünk? A féltudású ember egyedül áll, gyökértelenül egy jeges univerzum határtalanságában – elveszve a nemzedékek láncában. A semmiből jött, és a semmibe tart. Mi végre az egész?” (Zwischenstufe Leben – Evolution ohne Ziel? [Az élet mint közbülső lépcsőfok – evolúció cél nélkül?]).

A monizmus nem képes megmagyarázni az élet minden megnyilvánulását. Sir John C. Eccles (*1903) ausztrál Nobel-díjas agykutató az emberi agy példáján keresztül cáfolta a monizmust. Így ő az embert illetően a dualizmust képviseli.

Dualizmus (lat. dualis = két ellentétes dologra célzó): E filozófiai tan szerint a valóság két, egymással ellentétes létformából áll, mint például anyagból és szellemből.

2. ábra: A három férfi vajon azonos vagy különböző méretű? (példa az érzékcsalódásra)	3. ábra: Az értelmezés többértelműsége három geometriai alakzatnál. Attól függően, hogy mit látunk bele, ugyanazt a képet többféleképpen értelmezhetjük.	4. ábra: Fiatal vagy öreg asszony? (példa az értelmezés többértelműségére)

Agykutatásai alapján Eccles az embert duális lényként írja le. Szeretnénk ezzel egy kicsit részletesebben foglalkozni, mivel (akaratlanul?) hidat épít számunkra a bibliai emberkép felé. Az 1. ábrán az érzékcsalódásra láthatunk példákat. A rajzok szemlélésekor a következő dolgok zavarnak meg bennünket:

• A nyílhegyek közötti szakaszok egyenlő hosszúak. A nyilak iránya miatt azonban különböző hosszúságúnak látszanak (érzékcsalódás a hosszúságot illetően).

• Párhuzamos egyenesek összetartónak vagy görbültnek látszanak, mivel a berajzolt vonalak zavaróan hatnak (érzékcsalódás az irányt illetően).

• A kép alsó részében a kör és a kocka deformáltnak látszik, mivel a megtört vonalak megtévesztenek (érzékcsalódás a formát illetően).

5. ábra: Az agy és a szellem együttműködése az ember dualista felfogása szerint.	6. ábra: Az ember dualista képe. Az 1. világ az anyagi (a test az összes anatómiai részlettel), a 2. világ pedig a nem anyagi részt (az én, a lélek, az akarat) képviseli. John Eccles liezon-agynak nevezi az agynak azokat a moduljait, amelyeket a nem anyagi rész „szemlél” és értelmez.

A 2. ábrán három férfit látunk, akik egymás mögött haladnak egy úton. Az első látszik a legnagyobbnak, az utolsó pedig a legkisebbnek. Itt is érzékcsalódásról van szó, hiszen mind a hárman azonos méretűek. Csak a környező vonalak miatt látszanak különböző nagyságúaknak.

A 3. ábrán három rajz látható, amelyeknél az 1. és 2. ábrával ellentétben nem érzékeink csalódnak, hanem a látott képet többféleképpen értelmezhetjük:

• A félig nyitott könyvet tekinthetjük úgy is, hogy belülről látjuk, és úgy is, hogy kívülről.

• A lépcső képe szintén kétértelmű: Vagy egy lépcsőfeljárat, vagy egy lépcső alulról nézve.

• Még bonyolultabb a kocka képe. Itt mindjárt három értelmezés lehetséges:

a) A kis kocka egy szobasarokban helyezkedik el (a plafonról lóg le).

b) A nagy kocka felénk levő csúcsához kívülről illeszkedik egy kisebb kocka.

c) A nagy kockából a felénk levő csúcsnál el van távolítva egy kisebb kockának megfelelő rész.

Mit látunk a 4. ábrán? Fiatal vagy öreg asszonyt? Mindkettő lehetséges. Itt is az értelmezés többértelműségéről van szó.

John Eccles levonja ezekből a konzekvenciát: Ha egy és ugyanaz a kép többféleképpen értelmezhető, akkor egy dolog biztos: A kép egyértelműen képződik le a recehártyára, és jut az agyba elektromos jelek segítségével. Az agyban ez az optikai kép egy jól definiált neuron-kapcsolódásnak felel meg – akármilyen is. Eccles ebből arra következtet, hogy kell lennie egy az agytól független szubsztanciának, amely ezt az agyi kapcsolódást az adott módon értelmezi. Ezt az értelmező szubsztanciát szellemnek nevezi (az egyébként szokásos szóhasználatban ez a lélek). Az agy és a szellem tehát információt cserél egymás között, és a szellemnek megvan az a szabadsága, hogy ugyanazt a képet többféleképpen értelmezze. Az 6. ábra grafikusan szemlélteti ezt a dualizmust, mely az 1. és 2. világból áll. Az 1. világ jelenti a szükséges anyagi részt – az agyat, a 2. világ pedig a nem anyagi részt – a szellemet, amelyen Eccles az ént, a lelket, az akaratot érti. A két komponens a külső érzeteken (érzetek, melyek érzékszerveink révén jutnak a tudatunkba) és a belső érzeteken (gondolatok, érzések, emlékek, álmok, elképzelések, szándékok) keresztül kapcsolódik egymáshoz.

A tudományos következtetések könnyen érthetőek. Ha grafikusan ábrázoljuk az embernek ezt a duális képét, bonyolult készülékével, az aggyal, a 5. ábrát kapjuk, amely mindkét komponenst – az anyagit és nem anyagit – világosan kiemeli. Ez a modell világossá teszi, hogy az ismeretek, a stratégiák, a gondolatok és a célkitűzések nem lehetnek anyagi eredetűek.

Ezzel elérkeztünk a természettudomány határához, hiszen az ember eredetének és halál utáni létének kérdése nem válaszolható meg e modell keretein belül. Ecclesnek mégis helyes volt a sejtése, amikor ezt írta: „Létünknek a 2. világban levő komponense nem anyagi természetű, ezért a halál után nincs feltétlenül kitéve a bomlásnak, ami az egyénnek az 1. világhoz tartozó összes komponensére vár” (Eccles, Zeier: Gehirn und Geist [Agy és szellem], München, 1980, 190. oldal).

Az Ember Eredete	Az Ember Felépítése
7. ábra: Az ember képe a Biblia szerint. A teremtés rendje szerint az ember testből, lélekből és szellemből áll.	8. ábra: Az emberről vallott három általános és erősen eltérő felfogás. Az információforrások alapvetően különböznek. A monizmus tisztán filozófiai irányzat, a dualizmus levezethető a tudományos kutatási eredményekből, a bibliai trializmus pedig egyedül kinyilatkoztatás által ismerhető meg.

Hogy többet tudjunk meg az ember valódi struktúrájáról, azt kell megkérdezni, aki teremtette őt. Ehhez elő kell vennünk a Bibliát. A választ már a Biblia első oldalain megtaláljuk. Isten van ott a kezdet kezdetén, és Ő teremtett. A Biblia ezzel az erőteljes mondattal kezdődik: „Kezdetben teremtette Isten…” (1Móz 1,1). A teremtés célja az ember volt. Isten ezt így tervezte el. Erről a vállalkozásról ezt olvashatjuk Mózes 1. könyvének 1,26 versében: „Alkossunk embert!” Aki – mint én – mérnöki fejjel gondolkodik, örül, amikor Istennél az ember teremtésének tervében ismerős eljárásmódokat vél felfedezni:

1. terv

2. kivitelezés

3. eredmény

Ezt a felosztást a 7. ábra szemlélteti. Mózes 1. könyvének 2,7 verse a pontos, tömör és mégis informatív közlés mesterműve.

Kivitelezés: Az ember teremtése két fázisban történik:

• Isten először megformálja az ember testét a föld porából. Testünk ugyanazokat a kémiai elemeket tartalmazza, mint a szántóföld. Tudományos szenzáció volt, amikor a múlt században felismerték, hogy a szerves anyagok ugyanazokból az atomokból épülnek fel, mint az élettelen szervetlen anyagok.

• Az embernek van egy másik fontos komponense is: „… és élet leheletét lehelte orrába.” Csak az Isten által az anyagi testbe lehelt nem anyagi szellem teszi ezt a teremtményt emberré. Ez a szellem nem tévesztendő össze a Szent Szellemmel. Továbbá hangsúlyozni kell, hogy azt a nem anyagi komponenst, amelyről Eccles beszél és szellemnek nevez, a Biblia léleknek nevezi.

Eredmény: A két különböző rész – a „földből való test” és az „Istentől való szellem” – összeillesztésével létrejön egy teljesen új minőség, a lélek: „Így lett az ember élő lélekké.” A 7. ábra Isten teremtő aktusának eredményét szemlélteti két tartomány átfedésével. Két teljesen különböző komponens találkozik itt, és egyesülésük eredménye a lélek. A „lélek” szó a Bibliában kettős értelemben fordul elő. Léleknek nevezi egyrészt az embert a maga teljességében, másrészt az embert alkotó három komponens egyikét: test, lélek, szellem (1Tesz 5,23). Csak ebben a kombinációban ragadhatjuk meg az emberi lét teljes valóságát. Ittlétünket Isten akaratának köszönhetjük, aki megtervezte és célorientáltan megvalósította életünket.

Trializmus: A fenti bibliai kijelentés alapján nyilvánvaló, hogy bár az Eccles-féle dualizmus jobban megmagyarázza az ember lényegét, mint a monizmus, de még mindig nem kielégítően. Mivel a Biblia az ember három, egyértelműen megkülönböztethető komponensét nevezi meg, analóg módon bevezetjük a trializmus (gör. tri = három) fogalmát (8. ábra). Ha két komponenst összehozunk, egy új jelenség keletkezik. Ezt egy technikai analógiával világíthatjuk meg: Ha egy lámpába (test) elektromos áramot (szellem) vezetünk, fény (lélek) keletkezik, ami egy új jelenség.

Bűnbeesés: A bibliai (trialista) emberkép nélkül a Biblia alapvető gondolatai rejtve maradnak előttünk. Az Édenkertben Isten megparancsolta: „A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod” (1Móz 2,16-17). Bár Ádám és Éva testben tovább élt az engedetlenség – bűnbeesés – után is, de a szellem – az a rész, amely az Istennel való kapcsolatért felelős – meghalt bennük. A bűn megszakította az Istennel való bensőséges kapcsolatot. A bűn következményeként aztán a testi halál is megjelent a világban: „A bűn zsoldja a halál” (Róm 6,23). A halálsorozat folytatásaként az ember az örök halálban végzi. Ezzel azonban nem szűnik meg a létezése (Lk 16,19-31): Az Istentől való végleges elszigeteltségben kell élnie. Isten haragja rajta marad, mivel „egynek a vétke lett minden ember számára kárhozattá” (Róm 5,18).

Megszabadulás: Isten azonban – hála neki – minden feltételt megteremtett ahhoz, hogy kiléphessünk abból a halálmenetből, amelyben természetünknél fogva mindnyájunknak lépkednie kell. Hogy ez miként történik, vagyis hogyan kel újra életre a szellem, a könyv második részében tárgyaljuk részletesen.

előző

következő