Werner Gitt :: A Csodálatos Ember

„Szemünk nem győz eleget nézni”, mondja a Biblia a Prédikátor Könyvében (1,8). Valóban, a szem az egyik legfontosabb érzékszervünk, amelyen keresztül a külvilágból érkező összes információnak jóval több mint felét befogadjuk. Látószervünk segítségével olvasunk leveleket, újságokat, folyóiratokat és könyveket, szemléljük egy virág színeit, a táj messzeségét, egy ruha szépségét, egy festmény művészi értékét, legfőképpen azonban azokat az embereket, akik kedvesek nekünk, és akikkel naponta dolgunk van. Arcunkat „ábrázatnak”, „képnek” is nevezzük, és ezzel mindent a látásra vonatkoztatunk. A visage francia szó is arcot jelent. Ez a szó is összefügg a látással, mivel a latin videre (= látni) szóból származik.

Fiziológiai szempontból testünk receptorainak (érzékelőszerv) hetven százaléka a két szemünkben van. Valóban, a világot főként azon keresztül értékeljük és értjük meg, amit látunk. Így érthető, hogy az egyébként nagyon eltérő emberi nyelvekben egy valami közös: mind nagyon képszerű. A szófordulatokban és közmondásokban gyakran alkalmazunk hasonlatokat, amelyeket ugyan átvitt értelemben használunk, de vizuálisan könnyen érthetőek. Néhány példa meggyőzően bizonyítja ezt: „Úgy szakad, mintha dézsából öntenék”, „Kakaskodik”, „Nyakig úszik az adósságban”, „Ami a szívén, az a száján”.

A Bibliában a Teremtő a teremtés első napján megparancsolja: „Legyen világosság!” Ezzel kezdettől fogva biztosítva volt a látás feltétele. A teremtés műveinek értékelésekor a Biblia öt alkalommal használja ezt a szófordulatot: „És látta Isten, hogy ez jó.” A teremtés végső szemléjekor is a látás az értékelés eszköze:

Miután rámutattunk a látás fontosságára, most azzal a szervvel kívánunk foglalkozni, amely azt lehetővé teszi számunkra.

Általános tudnivalók a szemről: A számunkra látható fény fizikai szempontból egy elektromágneses sugárzás a 400 (ibolya) és 750 (vörös) nanométer (1 nm = 10-9 m = 1 milliárdod méter = 1 milliomod milliméter) közötti hullámtartományban. Ahhoz, hogy ebből kép keletkezzen, a belépő fénysugaraknak a szemben meg kell törniük, és a recehártyára élesen le kell képződniük. A fénytörés legnagyobb részét a szaruhártya (cornea) végzi. Görbületének változtatásával a szemlencse lehetővé teszi a különböző távolságokban levő tárgyak képének élesre állítását. A szemlencse fókusztávolsága 69,9 és 40,4 mm között változtatható egy zseniális elv segítségével, nevezetesen a lencse alakjának módosítása által. E módszer alkalmazása révén – az optikai ipar termékeivel ellentétben – egyetlen lencse is elegendő. Az írisz (szivárványhártya) egy kamera fényrekeszéhez (blende) hasonlítható. Két ellentétesen ható izom a fényerőtől függően szabályozza a blendenyílás (pupilla) átmérőjét. A szem formáját az üvegtestben uralkodó belső nyomás tartja fenn, amit a csarnokvíz szabályozott termelése és kiengedése határoz meg. A könnyfolyadék és a hunyorítás a szaruhártyát védi a kiszáradástól.

A szemet többi érzékszervünk közül legnagyobb hatótávolsága és alkalmazkodóképessége tünteti ki. A szem fel van szerelve egy saját szabályozó-készülékkel, ami lehetővé teszi a célirányos látást. A recehártyára történő kétdimenziós leképezés megköveteli a párhuzamos jelfeldolgozást a látósejtekhez kapcsolódó ideghálózatban.

A szem felépítése: A szemben funkcionálisan két rész különböztethető meg, nevezetesen a dioptriai készülék (görögül dioptra = keresztülnéző), ami a fizikai (optikai) részt képviseli, és a recehártya fényérzékelő felülete, amelyben az optikai ingerek a neurális (idegi) elemeket ingerlik. A dioptriai készülék kicsinyített és fordított állású képet hoz létre a szemben. Hogy a recehártyán éles kép keletkezzen, az optikai A jobb emberi szem vízszintes metszete (Forrás: Faller/Schünke: „Az emberi test”, Thieme-Verlag) az ínhártya vénás öble (sinus venosus sclerae) szaruhártya (cornea) pupillanyílás a kötőhártya (conjunctiva) átmenete a szemgolyóból a szem- héjba elülső szemcsarnok (camera anterior bulbi) szivárványhártya (irisz) hátsó szemcsarnok (camera posterior bulbi) a lencse zonula-rostjaival (felfüggesztő rostjaival) lencse (lens) külső egyenes szemmozgató izom (m. rectus lateralis) ínhártya (sclera) üvegtest (corpus vitreum) sárgafolt (macula lutea) a szem látótengelye a fényérzékeny recehártya (pars optica) átmenete a recehártya vak részébe (pars caeca) = ora serrata sugárizom (m. ciliaris) érhártya (choroidea) ideghártya (retina) kemény agyhártya (dura mater encephali) látóideg (n. opticus) vakfolt (papilla nervi optici) 14 közegek fénytörő képességének és a szem méreteinek pontosan összehangoltnak kell lenniük. Már 0,1 mm-es eltérés is hibát okoz, amit szemüveggel kell korrigálni. A szaruhártya elsősorban a szem érzékeny alkotórészeit védi az idegen testek által okozott mechanikai sérülésektől. A szaruhártya és a szemlencse között található az írisz (szivárványhártya). Ez egy fényképezőgép fényrekeszéhez (blende) hasonlóan működik, és szabályozza a beeső fény mennyiségét. Egy objektív lencse rendszeréhez hasonlóan a szemlencse is fókuszálja a szembe jutó fénysugarakat, mielőtt azok a recehártyára (retina a latin rete = háló szóból) vetődnek. A recehártyában kezdődik a tulajdonképpeni észlelési folyamat azáltal, hogy a foto-receptorok (fényfelvevő idegvégződések: pálcikák és csapok) regisztrálják a beeső fényt, és az „optikai jelek” először kémiai, majd elektromos jelekké alakulnak. Ezek az elektromos jelek végül a látóidegen keresztül jutnak az agyba. Azon a helyen, ahol a látóideg kilép a retinából (papilla), nincsenek foto-receptorok; a recehártya tehát ezen a helyen nem fényérzékeny. Ezért a papillát „vakfoltnak” is nevezik. A recehártya egy másik kitüntetett területe az ún. sárgafolt (macula lutea, melynek közepe a látógödör, a fovea centralis), amely az egész recehártya legnagyobb látásélességű helye. A sárgafolt foto-receptorai (itt csak csapok vannak és nincsenek pálcikák!) valamilyen módon össze vannak kötve az utánuk következő idegsejtekkel. A sárgafolt különösen nagy felbontást tesz lehetővé.

Amikor egy tárgyra koncentrálunk, nem teszünk mást, mint hogy szemünk és fejünk mozgatásával a kiszemelt tárgyat a szemtengellyel egy vonalba hozzuk, hogy a tárgy képe a sárgafoltra essen.

A recehártya: A pupillán keresztül egy szemtükör segítségével megfigyelhetjük a szem hátsó felületét. Ekkor láthatóvá válik a recehártya (retina) belső rétegeinek vérellátásával, a látógödör és a látóideg kilépési helye. A recehártyának kulcsszerepe van a vizuális érzékelés folyamatában. Ez egy csupán 0,2 mm vastag idegszövet, amely a szemgolyó belső felületét borítja. Tartalmazza a foto-receptorokat és négy utánuk kapcsolt idegsejt-osztályt, valamint a támasztósejteket és a pigment-hámszövetet (lat. pigmentum = festőanyag). A pálcika és a csap a fényérzékelő sejtek két típusa. Nevük az alakjukra utal. Ezek a fénydetektorok nagyon pici, de műszakilag rendkívül rafinált fénymérő készülékek. Ezek tartalmazzák a különböző látó-színanyagokat. Mindegyik szemben kb. 110 millió pálcika és 6 millió csap található. Ezek ún. bipoláris sejteken keresztül kapcsolódnak az idegdúcsejtekhez (ganglion-sejtekhez). A foto-receptorok egyrészt vízszintes hálózatot alkotnak, másrészt „függőlegesen” kb. 1 millió idegdúcsejtbe torkolnak. Ezek a vizuális érzéke-lésben résztvevő első neuronok. Ők jelentik a jelek fő áramlási irányát. Az idegdúcsejtek összegyűjtik a recehártya összes jelét, nyúlványaik pedig a látóideg-ben kötegbe rendeződnek, és összekötik a szemet az aggyal. A látóideg vastagsága az embernél kb. 2 mm, és több mint egymillió, egymástól jól elkülönülő szálat tartalmaz. Egy ilyen „kábelről” a híradástechnikusok csak álmodhatnak – még a legmodernebb üvegszálas technikák alkalmazása mellett is.

A recehártya egyetlen négyzetmilliméterén 400 000 látósejt (szenzor) helyezkedik el. Ezt az óriási számot szeretnénk egy hasonlattal szemléltetni: Képzeljünk el egy gömböt, amelynek felületére teniszlabda nagyságú körök vannak festve, és a köztük levő tér is egy labdaátmérőnek felel meg. Milyen nagy lenne vajon egy ilyen gömb, amelyre 400 000 teniszlabda van rá rajzolva? Nos, az átmé-rője 52 méter lenne, és ez majdnem háromszor több, mint a reklám- és szabadidőcélokra használt hőlégballonoké!

A foto-receptorok: A pálcikák és a csapok már külső formájukban is különböznek. A pálcikák hengeres képződmények, míg a csapok viszonylag kisebbek és hegyes végűek. A két sejttípus ezenkívül működésmódjában is különbözik. A pálcikasejtek a világos-sötét látást szolgálják gyenge fényben (pl. éjszaka). Annyira érzékenyek, hogy már egyetlen foton abszorpciója (elnyelése) mérhető elektromos jelet vált ki. A nagy érzékeny-ség ára a nagy reakcióidő (a foton elnyelése és az elektromos jel kibocsátása közti idő), mivel először le kell játszódnia egy bonyolult erősítési folyamatnak. A reakcióidő egy pálcikasejtnél kb. 0,3 másodperc.

A csapok sokkal gyorsabban működnek. Reakcióidejük csupán 0,075 másodperc. Ezért sokkal kevésbé érzékenyek, mint a pálcikasejtek. A csapok csak napfényben lépnek működésbe optimálisan. A csapoknak három típusa van, ezek csupán abban térnek el, hogy különböző az abszorpciós maximumuk, vagyis mindegyik más-más hullámhosszú fényt nyel el a leghatékonyabban. Az egyes típusok különösen erősen reagálnak a vörös (hullámhossza kb. 705 nm), a zöld (hullámhossza kb. 520 nm), ill. a kék (hullámhossza kb. 450 nm) fényre. Az idegdúcsejtek, összehasonlítva az egyes csaptípusok „jelzéseit”, azonosítják a ténylegesen látott színt.

Azt várnánk, hogy a fényérzékeny sejtek a retinának a fény felé eső oldalán találhatók. Furcsa módon éppen fordítva van: A fénynek először át kell hatolnia a retina egy rétegén, mielőtt eléri a pálcikákat és csapokat. Ezért „kifordított szemről” beszélnek.

A fényérzékelő sejtek tolmácsként dolgoznak: A fényingert lefordítják az idegrendszer nyelvére. Ezt így is kifejezhetjük: Egy foto-receptor sejt elvben egy érzékeny számlálókészülék a kvantumok (a fény legkisebb fizikai egysége) számára. Egy fényérzékelő sejt mérési tartománya öt nagyságrendet fog át. A sejt arra is képes, hogy mérési tartományát a mindenkori fényerősséghez igazítsa. Ezt úgy éri el, hogy érzékenységét a maximális érzékenységhez képest 5 nagyságrenddel (százezred részére) képes csökkenteni (adaptáció).

Érzékenység: A Teremtő nagyon érzékeny érzék-szervekkel ajándékozott meg minket. Ehhez meg kellett oldania egy nem lebecsülendő problémát, amit a technikából is ismerünk. Minden rádióvevő zajosan szól, ha nagy érzékenységre van beállítva. Ez a zaj az elektronoknak a készülék ellenállásaiban végbemenő szabálytalan termikus mozgására vezethető vissza. A zaj elkerülhető, ha minden alkatrészt fagypont alá hűtünk. Ez túl költséges, és az olyan kis jelek átvitelénél, amelyek a statisztikus zaj nagyságrendjébe esnek, technikailag nem is lehetséges. Ebben az esetben egy ügyes trükk segít: A jelet egyszerre, párhuzamos vezetékeken viszik át, és csak a vétel helyén egyesítik. Ezáltal részben kioltják egymást az egyes vezetékekben fellépő szabálytalan ingadozások, így a zaj erősen elnyomódik.

Szemünk is alkalmazza ezt a módszert – kiegészítve több érzősejt összefogásával, amit az alábbiakban írunk le. Az érzékszervekben és idegsejtekben a zaj nem annyira az elektronsűrűség ingadozásain alapul, mint inkább az elektromos feszültség ingadozásain az érző- és idegsejtek határfelületén. Teremtőnk úgy tervezte meg látósejtjeinket, hogy annyira érzékenyek legyenek, amennyire fizikailag egyáltalán lehetséges. Elegendő egyetlen fénykvantum, vagyis a fény legkisebb fizikai egysége, hogy kiváltsa a látósejt elektromos válaszát. A zaj miatti lehetséges érzékcsalódást a szervezet a következőképpen küszöböli ki: Több száz nagy érzékenységű látósejt (pálcika) csak egyetlen idegsejttel van összekapcsolva. Ez a speciális idegsejt azonban csak akkor vezet tovább egy jelet, ha meghatározott időtartamon belül (kb.0,02 másodperc) legalább 4 vagy 5 látósejt felől kellően erős jel érkezik. Az egyes látósejt tehát olyan érzékeny, amennyire fizikailag egyáltalán lehetséges. Az idegrendszer azonban csak az olyan jeleket értékeli ki, amelyek egy összegzési időn belül több látósejt felől közel egyidejűleg érkeznek be. A szem tehát csak akkor tudja kihasználni a maximálisan lehetséges érzékenységet, ha a fényinger nem pont-szerű, hanem egy felületelemből indul ki.

Látásélesség: A látásélesség (felbontóképesség) a látóképesség megítélésének lényeges összetevője. Jó látási viszonyok között egy normális szem két pontot akkor tud még éppen megkülönböztetni, ha a szemtől a pontokhoz húzott egyenesek által bezárt szög (a pontok látószöge) 1 perc (1’ = 1/60 fok).

Adaptáció (lat. adaptio = alkalmazkodás, kiváltképp az érzékszervek alkalmazkodása a mindenkori körülményekhez): A szem képes arra, hogy igen széles tartományban feldolgozza a különböző erősségű fényjeleket. Az éjszakai égbolton még észlelni tudjuk a kis csillagok fényét, de az olyan nagy fénysűrűségeket is meg tudjuk szokni, mint a gleccsereken uralkodó vakító napfény. Az ilyen szélsőséges ingerek kiértékelése csak azáltal lehetséges, hogy a szem alkalmazkodik a mindenkori fénysűrűséghez. A szem ennek során roppant nagy tartományt (1 : 1 billió = 1 : 1 000 000 000 000!) fog át.

Színlátás: Mi mindent veszítenénk, ha fekete-fehérben látnánk a világot?! A színek életörömet sugározhatnak, befolyásolhatják hangulatunkat. A színek nem csak a művészeket és divattervezőket bűvölik el, hanem mindnyájunkat.

A színek három komponenssel jellemezhetők: színárnyalat, világosság és telítettség. Az emberi szem 300 színárnyalatot képes megkülönböztetni. Ha emellett változtatjuk a világosságot és a telítettséget is, több millió színt tudunk megkülönböztetni. Egy szín világosságát a fénysűrűség és a telítettség (= a fehér belekeverésének mértéke) határozza meg.

A színlátásért a szemünkben kizárólag a csapok felelősek. A csapokban levő látó-színanyagokat rodopszinoknak (látóbíbor; gör. rodeosz = rózsaszínű) nevezik. Ezek olyan fehérjemolekulák, amelyek kb. 350 aminosavból épülnek fel. Ezek között van a retinén, ez adja a rodopszin színét. A retinén teszi színérzékennyé a színanyag-mo-lekulát, mint ahogy a gyutacs ütésre érzékennyé teszi a robbanótöltetet. Egy csap a rodopszinjával nem képes minden fénykvantumot befogni, amely eltalálja. Bizonyos jellemző méretű (frekvenciájú) kvantumokat sokkal hatásosabban tud befogni, mint a nagyobbakat vagy kisebbeket. Ezt így is mondhatjuk: Míg a „kedvenc méretű” kvantumok közül sokat vagy akár mindet képes befogni (abszorbeálni), a kétszer- vagy feleakkora kvantumok közül csak minden tizediket vagy ötvenediket. Viszont minden sikeres befogáskor azonos mértékben gerjesztődik, a kvantum méretétől függetlenül. Szemünkben három különböző csaptípus található, és mindegyik egy bizonyos, számára optimális kvantumméretre specializálódott. Ezeket vörös-, zöld-, ill. kékérzékeny csapoknak nevezzük. Abban különböznek, hogy a látó-pigment-jeik milyen kvantumméretet részesítenek előnyben a befogáskor. Ez azonban még messze nem színlátás, csak annak egy szükséges feltétele.

A színérzékelés csak az agyban jön létre egy számítási folyamat eredményeként, amelynek során az agy összehasonlítja a három csaptípus gerjesztését. Recehártyánk kb. 100 millió látósejtet tartalmaz. Ezek bonyolult módon össze vannak kapcsolva további idegsejtekkel, hiszen egy szemgolyóból csak egymillió idegsejt-nyúlvány lép ki. Ezek képezik a látóideget, amely továbbítja az elektromos képi információkat az agy különböző régióiba. Szálainak kisebb része a középagyba vezet. A szálak többsége azonban egy átkapcsoló állomáshoz fut. Onnan idegszálak vezetnek első-sorban a hátsóagyba, a primer látómezőbe. Ami ebben az átviteli folyamatban történik, az fölöttébb meglepő: A két szemünkkel szemlélt kép fejjel lefelé és tükrösen felcserélve jelenik meg a recehártyákon (fordított állású kép). Meglepő azonban, hogy a két szem látóidegei nem közvetlenül az agyba vezetnek, hanem útjuk során szétválnak és részben keresztezik egymást.

A recehártya (retina) felépítése !

1. pálcika

2. vízszintes sejt

3. bipoláris sejtek

4. amakrin

5. idegdúcsejtek

6. a fény beesési iránya

7. gliasejt

8. csap

Így a kép baloldali részének jelei mindkét szemből a jobb agyféltekébe, a kép jobboldali részének jelei pedig a bal agyféltekébe érkeznek. Tehát a szemlélő mindegyik agyféltekéje csak a szemlélt kép feléről kap információt. Ráadásul ez torzítva jelenik meg, mivel a látógödör (fovea; lat. fovea = gödör) körüli terület (sárgafolt), amellyel a legélesebben látunk, tízszer akkora nagyításban képződik le, mint a látómező széle. Végül azonban a bal agyfélteke csak a szemlélt kép bal felét (a látómező jobboldalát) érzékeli, mégpedig bonyolult számítások révén egyenes állásban és ismét torzításmentesen; a jobb agyfélteke pedig kizárólag a látómező jobb felével foglalkozik.

Figyelemre méltó tény: Az agy a képrészeket több, egymástól távol eső tartományban dolgozza föl. Ez a látómezőt mintegy két részre vágja, majd az érzékelésben ismét egyesíti őket egyelőre még ismeretlen módon, és – milyen csodálatos – teljesen egybefüggően!

Hermann Helmholtz (1821–1894), a XIX. század jelentős fizikusa és fiziológusa, 1863-ban a szem és egy objektív leképezései hibáinak összehasonlításából az alábbi következtetést vonta le:

„Ha egy optikus el akarna adni nekem egy olyan műszert, amelynek az utóbb említett hibái vannak, meg kell hagyni, feljogosítva érezném magam, hogy munkája hanyagságát illetően a legkeményebb kifejezéseket használjam, és tiltakozva visszaadnám neki a műszert.”

Helmholtznak nem volt igaza, hiszen ő a szemlencse teljesítőképességét kizárólag az optikai műszerek sugármeneteinek pontossága alapján mérte le. Gondoljuk meg: Melyik mesterségesen készített lencserendszer működik egy emberöltőn keresztül úgy, hogy közben alig érzékeny a melegre és a hidegre, a szárazságra és a nedvességre, a rázkódásra és a porra, és képes arra, hogy kisebb sérüléseit saját maga kijavítsa? Melyik akkoriban rendelkezésre álló optikai rendszer állította be magát automatikusan a környezeti feltételekre, a világos-sötét kontrasztokra, a távolságra és a fény spektrumára? És melyik optikai rendszer kezdi el – mint a szem – az adatok feldolgozását, mielőtt továbbítaná azokat a számítógépnek – bár agyunk jóval több egy számítógépnél?

A szem és a Biblia: A Biblia félreérthetetlen tanúbizonyságot tesz azon evolúciós elképzelésekkel szemben, amelyeket a szem keletkezéséről terjesztenek: A szem a maga zseniális tervezésével és komplex szerkezetével egyértelműen a Teremtő műve. A 94. zsoltár 9. versében ez áll: „Aki a szemet formálta, az ne látna?” Ha ez az Ige helyes, amiről a legmélyebben meg vagyok győződve, akkor eleve hamis minden egyéb, emberek által kigondolt elmélet a szem eredetéről. A Biblia is nagyon fontos szervként említi a szemet. Az emberi szem telhetetlen (Péld 27,20), és szívünk a szemünket követi (Jób 31,7). Bizonyára innen származik a közmondás: „Amit a szem lát, azt hiszi a szív.” Szemünk kifejezése lényünk erős személyes jellemvonása. A szem a lélek tükre. Jézus a Hegyi Beszédben megvilágítja számunkra ezt az igazságot, amikor így tanít: „A test lámpása a szem. Ezért ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz. Ha pedig a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz. Ha tehát a benned levő világosság sötétség, milyen nagy akkor a sötétség!” A Biblia sok más kijelentése is bizonyítja számunkra, hogy a szem azt közvetíti, ami a szívben történik. Lehet jóságos (Péld 22,9), büszke (Zsolt 18,28; Péld 6,17; Zsolt 131,1), kevély (Ézs 10,12), bálványimádó (Ez 10,12) és parázna vággyal teli (2Pt 2,14). A szemek szikrázhatnak a gyűlölettől (Jób 16,9), az ember gúnyolódhat velük (Zsolt 35,19) és könyörtelenül elfordulhat valakitől (Péld 28,27). Szemünkkel tekintünk Isten műveire is (Zsolt 118,23), és szemünkkel várunk segítséget tőle: „Hozzád emelem tekintetemet, aki a mennyben laksz! Ahogy a szolgák uruk kezére néznek, vagy a szolgáló úrnője kezére néz, úgy nézünk mi Istenünkre, az Úrra, míg meg nem könyörül rajtunk” (Zsolt 123,1-2). Mikor felpillantunk Istenre, segítséget várunk tőle: „Tekintetem a hegyek felé emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta” (Zsolt 121,1-2).

A bűnbeeséskor az ember a szeme csábításának engedett: „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet” (1Móz 3,6). A szem volt a kapu, amelyen keresztül a bűn a lelkünkbe hatolt. Így élte ezt meg Sámson is. Az ő bukása azzal kezdődött, hogy pogány nőt vett feleségül. Egyedül a látható volt mérvadó számára: „Csak ő tetszik nekem” (Bír 14,3). De a megváltásnak is köze van a szemhez: Jézus eljött ebbe a világba, és az emberek a szemükkel észlelhették őt. Simeon, aki vallásos izraeli ember volt, ígéretet kapott, hogy „nem hal meg addig, míg meg nem látja az Úr Krisztusát”. Amikor azután a templomban a gyermek Jézust a karjaiban tartja, tanúsítja: „Meglátták szemeim üdvösségedet” (Lk 2,30). János apostol szemtanúként mondta el, hogy ismerte Jézust: „Láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1,14). Az Úr Jézus újraeljövetelekoris az lesz a döntő, hogy mindenki látni fogja: „Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége” (Jel 1,7). Ezen a napon mindenki meglátja a Krisztust – vagy Megváltóként, vagy Bíróként.

Megvilágosult lelki-szellemi szemekkel, amelyeket maga Isten ajándékoz nekünk, felismerhetjük az ő dicsőségét és bölcsességét (Ef 1,17-18). Isten olyan nagy dolgot készített számunkra, hogy a korintusiakhoz írt első levél 2,9 versében ezt olvashatjuk: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek”. Célunk a mennyország. Oda megérkezvén, olyannak fogjuk látni őt, az Úr Jézust, amilyen valójában (1Jn 3,2). Némelyeknek ebben a világban sok szenvedésben és nyomorúságban volt részük, és gyakran felmerült bennük a „miért?” kérdése. A célt elérvén, minden tisztázódik, hiszen Jézus ezt mondja: „És azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit” (Jn 16,23). Isten minden szenvedést végérvényesen eltöröl, ezért mondja a Jelenések Könyve 21,4 verse: „És Isten letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.”

„Nyíltan bevallom, az a feltevés, hogy a szemet, a maga utánozhatatlan berendezéseivel, amelyek a különböző távolságokra való fókuszálást, az eltérő fénymennyiségek bebocsátását, vagy a szférikus és kromatikus aberrációk kiigazítását szolgálják, a természetes kiválasztás alakította ki, valóban a legnagyobb képtelenségnek látszik.”

Charles Darwin (1809–1882) „A fajok eredete” című könyvében. Magyarul: Typotex, 2000, 155. o.

Antoine de Saint-Exupéry francia író (1900-1944): „Igazán csak a szívével lát az ember.”