II. 13 / Mi a helyzet a pokollal?

A vietnami háború alatt egy lelkész odament egy haldokló katonához, hogy megvigasztalja. A katona tudta, hogy csak percei vannak hátra, mielőtt szembesül az örökkévalósággal. Csupán egyetlen kérdés izgatta: „Tisztelendő úr, létezik a pokol?” A lelkész válasza világos „nem” volt. A katona válasza ugyanilyen világos volt: „Ha nincs pokol, akkor önre itt egyáltalán nincs szükség. Nyugodtan hazamehet! De ha valóban van pokol, akkor mindenkit félrevezetett, akihez beszélt. Akkor ön hazudik nekünk.”

Jézus világosan beszél a pokolról, mint létező helyről. Sohasem az a szándéka, hogy megijesszen minket, hanem hogy figyelmeztessen, és meghívjon egy másik, hasonlóan valóságos helyre – a mennybe.

A Hegyi Beszédben Jézus így figyelmeztet bennünket: „Ha a jobb szemed visz bűnre, vájd ki, és dobd el magadtól, mert jobb neked, ha egy vész el tagjaid közül, mintha egész tested vettetik a gyehennára. Ha pedig a jobb kezed visz bűnre, vágd le, és dobd el magadtól, mert jobb neked, ha egy vész el tagjaid közül, mintha egész tested vettetik a gyehennára” (Mt 5,29-30).

Idézzünk egy másik részt is Máté evangéliumából: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, hiszen a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában” (Mt 10,28). Ki küldi az embereket a pokolra? Bizonyára nem az ördög, bár ez első látásra valószínűnek tűnik. Az ördög maga is bűnösnek találtatik és elítéltetik (Jel 12,10; Jel 20,10). A Bíró megtartja az utolsó ítéletet, és Isten az Úr Jézust jelölte ki erre a szerepre. Amint Máté 25,41-ben olvassuk: „Akkor [Jézus] szól a bal keze felől állókhoz is: ’Menjetek előlem, átkozottak, az örök tűzre, mely az ördögnek és angyalainak készíttetett.’”

Kinek szólnak a pokolra való figyelmeztetések? Ki a címzettjük? Mindig azt hittem, hogy a hitetlenek, a kívülállók, a tolvajok és a bűnözők. De Jézus majdnem minden esetben a hívőkhöz intézi figyelmeztetéseit. Csak időnként szólítja meg a farizeusokat, de amikor ezt teszi, Jézus különösen szigorú velük az álszentségük miatt. Ők nem fogadják meg a figyelmeztetést, mert az a biztos véget jelenti számukra: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be, és akik bemennének, azokat sem engeditek be” (Mt 23,13).

David Pawson brit szerző egyszer összegyűjtötte azokat a tetteket, amelyek a Biblia szerint a pokolba juttatnak. Ez a lista 120 pontot és nevet tartalmaz, többek között az emberek alábbi csoportjait:

• a házasságtörők

• a homoszexuálisok

• a züllöttek

• a hazugok

• a fösvények

• a gőgösek

• az asztrológiát űzők

• a gyávák

• a restek

• …

A tálentumokról szóló példabeszédben az az ember, aki egy tálentumot kap, ezt mondja: „Uram, tudtam, hogy kemény ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová nem szórtál. Félelmemben elmentem tehát, és elástam tálentumodat a földbe: nézd, itt van, ami a tied” Mt 25,24-25). Ura így válaszol neki: „Te gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és onnan is gyűjtök, ahova nem szórtam?” (Mt 25,26). A szöveg a kivettetés büntetésével végződik: „A haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás” (Mt 25,30). A Biblia a sötétségnek e helyét pokolként definiálja. Ez a szolga sem nem ateista, sem nem rossz ember a szokásos értelemben. Ismeri Jézust. Ezért szólítja Jézust „Mesternek”. Ennek ellenére elveszett ember. És miért? Mert lusta!

A Hegyi Beszédben Jézus komolyan figyelmezteti azokat, akik gyakran veszik szájukra a nevét, de sohasem látják meg Isten dicsőségét: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát” (Mt 7,21). A tíz szűzről való példabeszéd szintén a hívőkről szól. Öten közülük zárva találták az ajtót (Mt 25,10). Miért? Életmódjuk inkább tükrözte koruk szokásait, mint Isten parancsolatait, és többé nem Jézus Krisztus volt életük középpontja. Ezért érik őket váratlanul Jézus szavai: „Bizony, mondom néktek, nem ismerlek titeket” (Mt 25,12).

1998. június 3-án Németország történetének valószínűleg legtragikusabb vasúti szerencsétlensége történt, amikor egy törött kerék miatt az ICE expressz kisiklott és belerohant egy betonhídba Eschede-ben, egy Hannover melletti kisvárosban. Ebben a balesetben százan haltak meg. Június 21-én Celle-ben gyászistentiszteletet tartottak az áldozatok emlékére, amelyen részt vett az államelnök és a kancellár, valamint az áldozatok barátai és családtagjai. Természetesen ilyen helyzetben a gyászbeszédnek vigaszt és támogatást kell nyújtania a rokonok számára. De a beszédnek azért igaznak is kell lennie. Mind a katolikus, mind a protestáns pap azt prédikálta, hogy a baleset áldozatai mind a mennybe mennek. Ez nem igaz. Nem tudhatjuk, hogy az elhunytak közül hányan ismerték valóban az Úr Jézust. Ez az arány biztosan hasonló lenne ahhoz, amit a szomszédunkban lakó és munkahelyünkön dolgozó emberek között kapnánk. Sajnos csak kevesen vannak, akik az Úr Jézust valóban befogadták az életükbe. A Biblia szerint csak ők nyernek bebocsátást a mennybe (Jn 3,3).

Egy hasonló helyzetben, egy akkoriban történt baleset kapcsán Jézus megjegyzést tesz azokról, akikre rádőlt a siloámi torony (Lk 13,4). Jézus válasza figyelemre méltó: „Ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen vesztek el” (Lk 13,5). Az eseményt nem arra használja fel, hogy megáldja a halottakat, hanem arra, hogy prédikáljon az élőknek.

Egy prédikátor ezt írja: „Az emberek régen a pokoltól féltek. Ma attól félnek, hogy beszélni kell róla”. Az ember csak ott beszélhet megmenekülésről, ahol veszély is van, amitől meg kell menekülni. Mivel a pokol létezik, szükségünk van megmentőre. Ez a megmentő az Úr Jézus: „Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa [Jézus által]” (Jn 3,17). Jézus maga a menny ajtaja: „Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, az biztonságban lesz” (Jn 10,9).

előző

következő