II. 2 / Az ember: Isten saját képmására tervezte?

1. Az ember teremtése egy terv alapján történt: „Alkossunk embert a saját képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik” (1Móz 1,26). A nehezen érthető első mondatot szeretnénk egy más fordításban is idézni, hogy megvilágítsuk e kijelentés értelmét. Egy régi fordításban (Károli) így hangzik: „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra” (1Móz 1,26).

A tervet közvetlenül követi a kivitelezés. Itt is két különböző fordításból idézünk, hogy ugyanaz a gondolat különböző szavak formájában hasson ránk:

„Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket” (1Móz 1,27; új protestáns fordítás, 1990).

„Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket” (1Móz 1,27 – Károli fordítás).

A tervvel kapcsolatban hangsúlyozni kell:

• Isten csak akkor fog hozzá a kivitelezéshez, miután már megteremtette az egész állatvilágot. Az embert tehát különálló teremtményként tervezte meg, akinek – minden evolúciós elképzelés ellenére – semmilyen kapcsolata sincs az állatvilággal.

• Isten teremtési aktusában nem csak az Atya vesz részt; a többes szám az Atyára, a Fiúra és a Szent Szellemre utal.

• Az ember feladata a teremtett világ feletti uralom. Ő a képviselője, akinek átadatott az iránta való felelősség és a róla való gondoskodás kötelessége. Jó gazdaként meg kell óvnia és őriznie.

Mit jelent az, hogy az ember Isten képmására teremtetett? Azt, hogy Isten saját elképzelése, gondolatai, képmása szerint, vagyis saját tulajdon-ságainak „tükörképeivel” alkotta meg. Arra szánta, hogy közösségben éljen vele, mint nagyra becsült szomszéddal. Hordozzuk a vonásait, a kézírását, az ő képére vagyunk formálva. Az ember házasságra és szeretetre teremtetett. Az embernek tovább kell adnia Isten képét, sokasodnia kell, és le kell másolnia önmagát. Isten kitüntetett képességekkel látott el minket, amelyeket egyébként sehol sem találunk meg az egész teremtett világban, és amelyek Teremtőnkre emlékeztetnek. A 8. zsoltár 6. verse nagyon világosan fejezi ki ezt a gondolatot: „Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt.” A teremtés alapján tehát így határozhatjuk meg magunkat: Isten képmásai, tehát hozzá hasonlók vagyunk!

2. Minden ember egyedi példány: Isten nem csak az emberi nemet teremtette meg, hanem egyedi embereket alkotott eltérő külső és belső tulajdonságokkal. Sok egyéb részlet mellett különbözünk születési időpontunkban, méretünkben, súlyunkban, bőr-, szem- és hajszínünkben. Annyira egyedi vagyok, hogy más útlevelével át sem léphetem a határt. Gondjaim és örömeim, ötleteim és érzéseim annyira egyediek, hogy az egész földkerekségen senki sem azonos velem. Leopold Ranke német történész (1795–1886) mondta: „Minden ember Istennek egy külön gondolata.”

3. Ki a Teremtőnk? Az Újszövetség mélyebben bevezet a teremtés gondolatába, és ezt mondja a Teremtő személyéről: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige az Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött” (Jn 1,1-3).

Ki, vagy mi ez az Ige? Itt még nem ismerhető fel. Csak azt tudjuk meg, hogy a teremtés aktusa alól nincs kivétel – sem a világmindenség, sem a föld, sem az ember, de még egy fűszál sem. A 10. vers részben megfejti ezt a rejtjelezést. Megtudjuk, hogy az Ige személy volt, aki ezen a világon, tehát a földön is tartózkodott: „(Ő) a világban volt, és a világ általa lett.” De ki ez az Ő? Ezt csak a 14. vers fejti meg teljesen: „Az Ige testté lett, itt élt közöttünk, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” Isten Fia, Jézus Krisztus tehát a Teremtőnk. „Örökösévé tette mindennek, általa teremtette a világot” (Zsid 1,2). A Kolossébeliekhez írt levél 1,16-17 versei tovább részletezik Jézus teremtő tevékenységét, miszerint a számunkra még láthatatlan világ is neki köszönheti létezését:

„Mert benne (Jézus Krisztusban) teremtetett minden a mennyben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár királyi székek, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és érte teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn” (Reménység mindenki számára – német bibliafordítás).

Ezzel az eredetünkre vonatkozó kérdés is kötelező érvényű választ nyert: Jézus a Teremtőnk! Ez a gondolat meglepő lehet egyes olvasók számára, de ez az Újszövetség egyértelmű tanítása. Eleve hamis az ember eredetére vonatkozó minden olyan elképzelés, amely nem nevezi meg és nem ismeri el ezt a Teremtőt.

A bűnbeesésben – erről a következő fejezetekben részletesen beszélünk még – az ember eltávolodott Teremtőjétől. Ezáltal sok minden elveszett a hasonlatosságból. Most már csak Krisztus képviseli Isten tökéletes képmását, amint azt az alábbi három újszövetségi idézet bizonyítja:

„Ő a láthatatlan Isten képe, a teremtmények között az elsőszülött” (Kol 1,15). „…aki (Krisztus) az Isten képmása” (2Kol 4,4b). Ő (Isten Fia) Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása” (Zsid 1,3).

A bűnbeesés súlyos következményei ellenére sok minden megmaradt bennünk, ami Isten lényéből vezethető le. Istennél minden tökéletes, és a legmagasabb szinten van, de az ember csak egy kicsivel volt alacsonyabb szinten (Zsolt 8,6). Ezt az alábbi tíz pontban szeretnénk összefoglalni:

előző

következő