II. 6 / Vannak-e Istennek is érzékszervei?

János evangéliumának 4,24 versében Jézus ezt mondja: „Az Isten Szellem, és akik imádják őt, azoknak szellemben és igazságban (valóságban) kell imádniuk.” Az első parancsolatban Isten megtiltja, hogy térbeli struktúraként képzeljük el őt:

„Én, az Úr, vagyok a te Istened … Ne csinálj magadnak istenszobrot, semmiféle képmást azoknak, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak” (2Móz 20,2.4).

Ennek ellenére a Biblia lépten-nyomon említi Isten érzékszerveit, de száját, kezét, karját, ujját és szívét is:

Fül: Isten a hallgató. A zsoltárszerző ezt tapasztalta: „(Isten) felém fordította fülét, ezért őt hívom segítségül, amíg csak élek” (Zsolt 116,2). Ezékiás király arra kéri Istent, hogy hallgassa meg és nézzen reá: „Uram, hajtsd hozzám füledet, és hallgass meg! Uram, nyisd ki szemedet, és láss!” (2Kir 19,16). Isten meghallja a sanyargatott nép kiáltozását (2Móz 3,7), sírását és sóhajtozását (Zsolt 6,9; Zsolt 102,21), zúgolódását (2Móz 16,7; 4Móz 12,2), de hívását, könyörgését és imáját is (1Kir 8,28; 1Kir 9,3). Összefoglalva: „Aki a fület alkotta, az ne hallana?” (Zsolt 94,9).

Szem: Isten szemei mindent észrevesznek: „Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi” (2Krón 16,9). Isten szemei még azt is meglátják, ami számunkra észrevétlen marad: „Alaktalan testemet már látták szemeid” (Zsolt 139,16). Isten a jövőt is látja, és mindent, ami számunkra láthatatlan. Isten elől senki sem rejtőzhet el (Zsolt 139,3.7).

Száj: Istennek szája is van, hiszen a teremtéstörténetben tízszer olvashatjuk: „És mondta Isten…”. Minden, ami Isten szájából elhangzik, definíció szerint Isten Igéje. Igéje életfontosságú számunkra: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal, ami az Úr szájából származik” (5 Móz 8,3). Isten nekünk is adott szájat: „Ki adott szájat az embernek? … Talán nem én, az Úr?” (2Móz 4,11).

Kéz: Isten ezt mondja: „Íme, tenyerembe véstelek be” (Ézs 49,16). Aki hisz benne, az nem csak az élet könyvébe beírva, de Isten tenyerébe is. Jézus „a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze” (Ézs 53,5). Bűneink miatt döfték át kezeit és lábait. A fenti szöveget (Ézs 49,16) tehát így értelmezhetjük: „Be vagyunk írva Jézus tenyerébe.”

Isten gondoskodik az emberekről, de minden más teremtményről is. A 145. zsoltár 16. verse szerint mindent Isten kezéből kapunk: „Kinyitod kezedet, és kielégítesz minden élőlényt kegyelmesen.” A Biblia a teremtés műveit is Isten kezével hozza kapcsolatba:

A 19. zsoltár 2. verse: „Kezének munkájáról beszél a mennyboltozat.”

A 102. zsoltár 26. verse: „Az ég a te kezed alkotása.”

A 8. zsoltár 7. verse: „Úrrá tetted kezed alkotásain.”

Amikor Antiókhiában az Úr Jézus evangéliumát hirdették (Csel 11,20), sokan megtértek, mivel Isten keze a tanítványokkal volt: „És az Úr keze velük volt, úgyhogy sokan hittek, és tértek meg az Úrhoz” (Csel 11,21).

Kar: Isten karja mérhetetlen hatalmát jelképezi. Erős karjával vezette ki Izráel népét Egyiptomból (Csel 13,17). Hatalma korlátlan, ezért emlékezteti a kételkedőket: „Olyan rövid már a karom, hogy nem tud megváltani? Nincs már annyi erőm, hogy megmentselek?” (Ézs 50,2). A teremtéssel kapcsolatban ezt olvashatjuk Jeremiás könyvének 27,5 versében: „Én alkottam nagy erővel és kinyújtott karral a földet meg a földön élő embereket és állatokat.”

Ujjak: Isten az ujjával írta föl a parancsolatokat (2Móz 31,18). De a teremtés is ujjainak műve: „Ha látom az eget, ujjaid alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél” (Zsolt 8,4).

Szív: Vannak emberek, akik különösen a szívünkhöz nőttek. Ha valami mélyen érint minket, azt a szívünkre vesszük. Ugyanez elmondható Istenről is: Izráel népének pusztai vándorlását „szívére vette” (5Móz 2,7). Dávid megnyerte Isten tetszését, ezért mondta róla: „Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat” (Csel 13,22).

Isten minden embert ismer?

Jób ezt mondja a szolgájáról: „Nem az alkotta-e őt, aki engem az anyaméhben?” (Jób 31,15). Isten már fogantatása előtt ismerte Jeremiást: „Mielőtt az anyaméhben megformáltalak, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, magamnak választottalak, népek prófétájává tettelek” (Jer 1,5). Így történt ez Ézsaiással is: „Hallgassatok rám, ti szigetek, figyeljetek, távoli nemzetek! Már anyám méhében elhívott engem az Úr, születésemtől fogva emlékezetben tartja nevem” (Ézs 49,1).

Isten már magzati fejlődésünk idején ismeri élettörténetünket: „Te alkottad veséimet, te formáltad anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük” (Zsolt 139, 13-16).

Pál bevallja magáról: „De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott…” (Gal 1,15). A Biblia elvetélteket (valamint elhajtott magzatokat és koraszülötteket) is említ: „Ha valakinek száz gyermeke születik is, ha sok évig él is, magas kort érve meg, de ha nem tudja élvezni javait, sőt méltó temetés sem jut neki, akkor azt gondolom, hogy jobb az elvetéltnek, mint neki. Mert az hiábavalóságra jött, sötétben megy el, és nevét sötétség takarja. Még a napot sem pillantotta meg, nem tudta meg, milyen, de nyugodtabb sors jutott neki, mint amannak” (Préd 6,3-5).

Tudnunk kell: amikor még csak mikroszkopikusan kicsi, alaktalan embriók voltunk, élettörténetünk már akkor ismert volt Isten előtt. Életutunk, szerepünk, hivatásunk – mindez ismert volt számára. Isten mindent előre látott. Ez nem azt jelenti, hogy sorsunk előre meg van határozva, és nincs cselekvési szabadságunk. Ilyen fatalizmust a Biblia nem ismer, hiszen „Krisztus szabadságra szabadított meg minket” (Gal 5,1). A tékozló fiú szabadon elhagyhatta az apai házat, és miután belátta, hogy helytelenül viselkedett, visszatérhetett. Isten azonban mindent tud, így azt is tudja, hogyan fogunk dönteni.

előző

következő