|

II. 6 / Vannak-e
Istennek is érzékszervei?
János
evangéliumának 4,24 versében Jézus ezt mondja: „Az Isten Szellem, és
akik imádják őt, azoknak szellemben és igazságban (valóságban) kell
imádniuk.” Az első parancsolatban Isten megtiltja, hogy térbeli
struktúraként képzeljük el őt:
„Én, az Úr,
vagyok a te Istened … Ne csinálj magadnak istenszobrot, semmiféle
képmást azoknak, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a
vízben vannak” (2Móz 20,2.4).
Ennek
ellenére a Biblia lépten-nyomon említi Isten érzékszerveit, de száját,
kezét, karját, ujját és szívét is:
Fül:
Isten a hallgató. A zsoltárszerző ezt tapasztalta: „(Isten) felém
fordította fülét, ezért őt hívom segítségül, amíg csak élek” (Zsolt
116,2). Ezékiás király arra kéri Istent, hogy hallgassa meg és nézzen
reá: „Uram, hajtsd hozzám füledet, és hallgass meg! Uram, nyisd ki
szemedet, és láss!” (2Kir 19,16). Isten meghallja a sanyargatott nép
kiáltozását (2Móz 3,7), sírását és sóhajtozását (Zsolt 6,9; Zsolt
102,21), zúgolódását (2Móz 16,7; 4Móz 12,2), de hívását, könyörgését és
imáját is (1Kir 8,28; 1Kir 9,3). Összefoglalva: „Aki a fület alkotta, az
ne hallana?” (Zsolt 94,9).
Szem:
Isten szemei mindent észrevesznek: „Mert az Úr szemei áttekintik az
egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az
övéi” (2Krón 16,9). Isten szemei még azt is meglátják, ami számunkra
észrevétlen marad: „Alaktalan testemet már látták szemeid” (Zsolt
139,16). Isten a jövőt is látja, és mindent, ami számunkra láthatatlan.
Isten elől senki sem rejtőzhet el (Zsolt 139,3.7).
Száj:
Istennek szája is van, hiszen a teremtéstörténetben tízszer olvashatjuk:
„És mondta Isten…”. Minden, ami Isten szájából elhangzik, definíció
szerint Isten Igéje. Igéje életfontosságú számunkra: „Nemcsak kenyérrel
él az ember, hanem mindazzal, ami az Úr szájából származik” (5 Móz 8,3).
Isten nekünk is adott szájat: „Ki adott szájat az embernek? … Talán nem
én, az Úr?” (2Móz 4,11).
Kéz:
Isten ezt mondja: „Íme, tenyerembe véstelek be” (Ézs 49,16). Aki hisz
benne, az nem csak az élet könyvébe beírva, de Isten tenyerébe is. Jézus
„a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze” (Ézs
53,5). Bűneink miatt döfték át kezeit és lábait. A fenti szöveget (Ézs
49,16) tehát így értelmezhetjük: „Be vagyunk írva Jézus tenyerébe.”
Isten
gondoskodik az emberekről, de minden más teremtményről is. A 145.
zsoltár 16. verse szerint mindent Isten kezéből kapunk: „Kinyitod
kezedet, és kielégítesz minden élőlényt kegyelmesen.” A Biblia a
teremtés műveit is Isten kezével hozza kapcsolatba:
A 19.
zsoltár 2. verse: „Kezének munkájáról beszél a mennyboltozat.”
A 102.
zsoltár 26. verse: „Az ég a te kezed alkotása.”
A 8. zsoltár
7. verse: „Úrrá tetted kezed alkotásain.”
Amikor
Antiókhiában az Úr Jézus evangéliumát hirdették (Csel 11,20), sokan
megtértek, mivel Isten keze a tanítványokkal volt: „És az Úr keze velük
volt, úgyhogy sokan hittek, és tértek meg az Úrhoz” (Csel 11,21).
Kar:
Isten karja mérhetetlen hatalmát jelképezi. Erős karjával vezette ki
Izráel népét Egyiptomból (Csel 13,17). Hatalma korlátlan, ezért
emlékezteti a kételkedőket: „Olyan rövid már a karom, hogy nem tud
megváltani? Nincs már annyi erőm, hogy megmentselek?” (Ézs 50,2). A
teremtéssel kapcsolatban ezt olvashatjuk Jeremiás könyvének 27,5
versében: „Én alkottam nagy erővel és kinyújtott karral a földet meg a
földön élő embereket és állatokat.”
Ujjak:
Isten az ujjával írta föl a parancsolatokat (2Móz 31,18). De a teremtés
is ujjainak műve: „Ha látom az eget, ujjaid alkotását, a holdat és a
csillagokat, amelyeket ráhelyeztél” (Zsolt 8,4).
Szív:
Vannak emberek, akik különösen a szívünkhöz nőttek. Ha valami mélyen
érint minket, azt a szívünkre vesszük. Ugyanez elmondható Istenről is:
Izráel népének pusztai vándorlását „szívére vette” (5Móz 2,7). Dávid
megnyerte Isten tetszését, ezért mondta róla: „Megtaláltam Dávidot, Isai
fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat”
(Csel 13,22).

Isten minden embert ismer?
Jób ezt
mondja a szolgájáról: „Nem az alkotta-e őt, aki engem az anyaméhben?”
(Jób 31,15). Isten már fogantatása előtt ismerte Jeremiást: „Mielőtt az
anyaméhben megformáltalak, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél,
magamnak választottalak, népek prófétájává tettelek” (Jer 1,5). Így
történt ez Ézsaiással is: „Hallgassatok rám, ti szigetek, figyeljetek,
távoli nemzetek! Már anyám méhében elhívott engem az Úr, születésemtől
fogva emlékezetben tartja nevem” (Ézs 49,1).
Isten már
magzati fejlődésünk idején ismeri élettörténetünket: „Te alkottad
veséimet, te formáltad anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes
vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. Csontjaim nem
voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén
képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben
minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy
sem volt meg belőlük” (Zsolt 139, 13-16).
Pál bevallja
magáról: „De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva
kiválasztott, és kegyelme által elhívott…” (Gal 1,15). A Biblia
elvetélteket (valamint elhajtott magzatokat és koraszülötteket) is
említ: „Ha valakinek száz gyermeke születik is, ha sok évig él is, magas
kort érve meg, de ha nem tudja élvezni javait, sőt méltó temetés sem jut
neki, akkor azt gondolom, hogy jobb az elvetéltnek, mint neki. Mert az
hiábavalóságra jött, sötétben megy el, és nevét sötétség takarja. Még a
napot sem pillantotta meg, nem tudta meg, milyen, de nyugodtabb sors
jutott neki, mint amannak” (Préd 6,3-5).
Tudnunk
kell: amikor még csak mikroszkopikusan kicsi, alaktalan embriók
voltunk, élettörténetünk már akkor ismert volt Isten előtt. Életutunk,
szerepünk, hivatásunk – mindez ismert volt számára. Isten mindent előre
látott. Ez nem azt jelenti, hogy sorsunk előre meg van határozva, és
nincs cselekvési szabadságunk. Ilyen fatalizmust a Biblia nem ismer,
hiszen „Krisztus szabadságra szabadított meg minket” (Gal 5,1). A
tékozló fiú szabadon elhagyhatta az apai házat, és miután belátta, hogy
helytelenül viselkedett, visszatérhetett. Isten azonban mindent tud, így
azt is tudja, hogyan fogunk dönteni.
|