II. 8 / Egy különös ember: Jézus

Sokan kérdezik manapság: Kicsoda Jézus?

Jézusról kb. 60 000 életrajzot írtak. A világtörténelem egyetlen alakját sem írták le annyiszor, mint őt. Napóleon mondta: „Róla (Jézusról) mindig is beszélni fognak, és emberek fognak meghalni érte. Rólam már régen nem beszélnek majd, és többé senki sem fog meghalni értem.”

Igaz: Jézusért senkinek sem kellett meghalnia. Ezt egy embertől sem kívánta senki. Mégis milliók mentek érte önként a halálba. Elég lett volna egyetlen szóval visszavonni a hitüket, és szabadok lettek volna. De ők hűek maradtak hozzá, és inkább meghaltak, semhogy megtagadják. Ezt az iránta érzett szeretetből tették, és sohasem kényszerből.

Napóleonért kényszerből haltak meg az emberek, de ma már senki sem menne érte a halálba. Kenneth Scott Latourette történész erre az eredményre jutott: „Minél több idő telik el, annál nyilvánvalóbb, hogy egyetlen ember életének sem volt akkora hatása a történelemre, mint Jézusénak.”

Isten fia Jézus? Hallgassunk meg néhány véleményt:

1. Isten: Jézus bemerítkezésekor megszólalt egy hang. Ez a hang az égből jött – magától Istentől: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm” (Mt 3,17). Ha Isten a Fiáról beszél, akkor Jézus Atyjának kell lennie. A megdicsőülés hegyén Isten még egyszer hitet tesz Jézus mellett: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok” (Mk 9,7).

2. Péter: Ő hosszabb ideig kísérte Jézust. Mindent pontosan megfigyelt. Ismerte Jézus tetteit, beszédeit, életmódját, emberekkel való bánásmódját. Amikor Jézus megkérdezte a tanítványokat, hogy ki ő, Péter azt válaszolta: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16,16).

3. Római százados: Jézus keresztre feszítését egy római százados irányította. Ő bizonyára sokfelé megfordult a hatalmas Római Birodalomban, mely Britanniától Észak-Afrikáig és Hispániától a Közel-Keletig terjedt. Sok csatában harcolt, és sok keresztre feszítést végignézett – ez a szörnyű és fájdalmas kivégzési módszer elterjedt volt a Római Birodalomban. Mindig ugyanazt tapasztalta: A keresztre feszített emberek káromkodni és szitkozódni kezdtek. Vádolták azokat, akik oda juttatták őket. A keresztre feszítés mindig a borzalom, a jajveszékelés és a káromkodás színhelye volt.

Életében először olyan keresztre feszítést lát, ahol minden másként történik. A keresztre feszített száját egyetlen szitok, szemrehányás vagy panasz sem hagyja el. Ellenkezőleg: Imádkozni kezd a körülötte álló emberekért. Ez elég meglepő, hiszen a tömeg még csúfolja és gúnyolja őt. Másképp reagál, mint bárki más. Megszólítja Istent: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34). A százados azt is tapasztalja, hogy Jézus valami alig felfogható ígéretet tesz a jobb keze felől keresztre feszített latornak, miután az megvallotta bűneit: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban” (23,43). A százados nagy figyelemmel hallgatja a középen függő férfi minden szavát, majd levonja a következtetést: „Bizony, Isten Fia volt ez!” (Mt 27,54).

Jézus Krisztus kettős neve a keresztyének számára a legrövidebb hitvallás, amelyet mellette tehetnek, mivel ezt jelenti: A Názáreti Jézus a megígért Krisztus (héberül Messiás). Jézus előszeretettel nevezte magát Emberfiának. Messiási voltát így egyszerre bizonyította és leplezte (pl. Mt 8,20; Jn 3,14). Ezzel az önmeghatározással két dolgot akart kifejezni: Először, hogy ember, tehát az emberi nem ivadéka. A Máté evangéliumának 1,1-17 és Lukács evangéliumának 3,23-38 verseiben található leszármazási listák éppen ennek bizonyítására szolgálnak. Másodszor: Dicsőségben való eljövetelének ünnepélyes kinyilvánításakor ezt mondja Jézus (Mt 24,27.30): „Mint ahogy a villámlás keletről támad, és ellátszik nyugatig, így lesz az Emberfiának az eljövetele is … és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.” Ezzel a Dániel könyvének 7,13 versében olvasható próféciához kapcsolódik: „Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt.”

A Biblia tanúsítja, hogy Jézus örökkévaló (Örökkévaló Atya Ézsaiás könyvének 9,5 verse értelmében), és mindig létezni fog: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsid 13,8). Földi tartózkodása alatt egyszerre volt Isten Fia és ember. Ezt a gondolatot világosan kifejezik a Filippiekhez írt levél 2,6-7 versei: „Ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem dicsőségéről lemondott, szolgai formát vett fel, emberekhez lett hasonlóvá, és magatartásában is embernek bizonyult.”

Isten minden embert elhívott

A legnagyobb katasztrófa, amely az emberiséget valaha is sújtotta, nem a második világháború volt, és nem is valamelyik légi katasztrófa az Északi-tengeren, vagy egy sok áldozatot követelő bányaszerencsétlenség, hanem a bűnbeesés. A következményei nem ezreket vagy milliókat érintettek, hanem az egész emberiség kapott halálos torpedótalálatot. A bűnnek van egy nagyon rossz tulajdonsága. Az első bűntől fogva terjed, mindent elborítva és halált hozóan, akár egy pusztító járvány. Ez a szörnyű járvány mindenkit megfertőzött. Életünk során számottevően hozzájárulunk a bűn szaporításához. Saját szabadesési törvénye van, így (jelenlegi!) természetünknél fogva nem cselekedhetünk másként. Ezért mondja a Rómaiakhoz írt levél 7,19 verse: „Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat” (Róm 7,19).

Mi a bűn? Elsősorban állapot, az Istentől való elszigeteltség állapota. A konkrét bűnök ennek az általános bűnnek a következményei. „Minden igazságtalanság bűn” (1Jn 5,17). Az Isten által adott Tízparancsolat (2Móz 20,1-17) tartja nekünk a tükröt, hogy megítélhessük cselekedeteinket. A Hegyi Beszédben (Mt 5-7) Jézus mélyebben értelmezte a parancsolatokat. Eszerint nem csupán a végrehajtott tett, hanem már a szívünkben megfogant gondolat is bűn. Isten e változatlan mércéjének egyikünk sem felel meg, de az Isten normájától való minden eltérés bűn. Igen, már egy jótett elmulasztása is bűn Isten szemében: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak” (Jak 4,17). Minden hitetlenség bűn, hiszen a Rómaiakhoz írt levél 14,23 versében ezt olvassuk: „Ami nem hitből származik, az bűn”. Korunkban az okkult praktikák (pl. jövendőmondás, ráolvasás) ijesztő méreteket öltöttek. Sok könyvesboltban nagy a választék ezoterikus irodalomból, és sok olvasó mérgezi vele a lelkét. Isten óv ezektől a visszataszító bűnöktől: „Ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat… Ne legyen köztetek olyan, aki a fiát vagy leányát áldozatul elégeti, ne legyen varázslást űző, se jelmagyarázó, kuruzsló vagy igéző! Ne legyen átokmondó, se szellemidéző, se jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó. Mert utálatos az Úr előtt mindaz, aki ilyet cselekszik” (5Móz 18,9-21).

Isten szemében azonban az a fő bűn, hogy az emberek nem hisznek Fiában, és nem követik őt. Jézus ezt mondja: „A bűn az, hogy nem hisznek énbennem” (Jn 16,9). A bűn lényegét és hatását jól megvilágítja az Újszövetség által használt görög szó, a hamartia, ami céltévesztést jelent. Bűneink miatt eltévesztjük életünk Isten által megadott célját, hasonlatosan egy nyílhoz, amely nem talál bele a céltábla közepébe. Ha bűneinkkel együtt lépünk be az örökkévalóságba, akkor elveszett emberek vagyunk, mert romlásba és (örök) halálba taszíttatunk (Péld 14,34; Róm 6,23). Isten azt mondta, hogy egyetlen bűnt sem enged be a mennybe, mert ott „semmi elátkozott nem lesz többé” (Jel 22,3). Ha Isten beengedné a bűnt a mennybe, akkor a dicsőségnek ez a helye is hamarosan tönkremenne. A bűn következményeként – akárcsak a földön – beköltözne a civakodás és a veszekedés, az irigység és a rosszakarat, a betegség és a szenvedés, a szükség és a halál. A mennynek azonban mennynek kell maradnia. Az örök boldogság helye marad, egy olyan hely, ahol mindenki mindenkit szeret. Vajon hány ember szeret minket igazán itt a földön? A legtöbb esetben egy kezünkön meg tudnánk számolni őket. Sőt, ha körkérdést intéznénk az emberekhez, sokan ezt válaszolnák: Senki sem szeret, magányos vagyok.

Isten Jézus által maga oldotta meg a bűn problémáját. „Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk” (2Kor 5,21). Egyetlen ember sem lenne képes elhordozni saját bűneit, hiszen a bűnöket sem jó tettekkel, sem vallásos gyakorlatokkal nem lehet jóvá vagy semmissé tenni. A bűn ellen nincs orvosság. De az, aki képes volt eltörölni, véghezvitte. Jézusról írva van, hogy „bűneinket maga vitte fel testében a fára” (1Pt 2,24). Minthogy ez megtörtént, mindenki számára megnyílt a szabadulás lehetősége, minden korlátozás nélkül:

• legyen fiatal vagy öreg, szegény vagy gazdag

• legyen férfi vagy nő

• legyen analfabéta vagy Nobel-díjas

• legyen fekete, fehér, sárga vagy vörös – Isten nem ismeri a faji korlátokat

• legyen német, francia, orosz vagy amerikai, Istennél nincs nemzeti megkülönböztetés

• beszéljen angolul, németül, kínaiul vagy arabul – Istennél nincsenek nyelvi korlátok.

Ennél átfogóbb megváltás el sem képzelhető. Jézus szereteten és önkéntességen alapuló terve által nem csupán 5, 10 vagy 20 százalék szabadítható meg, hanem 100 százalék. „Mert ő (Jézus) engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is” (1Jn 2,2). Az emberiség tragédiája az, hogy csak viszonylag kis része tér meg Jézushoz, és nyer ezáltal szabadulást (Mt 7,13-14; Lk 12,32). A többiek a régi, járt úton haladnak, és ezzel feltartóztathatatlanul rohannak a kárhozatba.

előző

következő