II. 9 / Két példa a tengeri hajózás történetéből – a Gustloff és a Titanic

A Gustloff

Az alábbiakban részletesen beszélünk a halálos veszélyből való megmenekülésről. Példaként álljon itt két drámai esemény a 20. századból.

Először a tengeri hajózás ama hajószerencsétlenségével foglalkozunk, amely a halottak számát tekintve minden idők legnagyobbika volt.

Kedd van, 1945. január 30.: A Wilhelm Gustloff erősen túlzsúfolva, 10582 utassal a fedélzetén kifut a tengerre. Az utasok többsége menekült (8956 vagy több), akik Kelet- vagy Nyugat-Poroszországból, Danzig-Gotenhafenből (Gdanski öböl – ma Gdynia), a Memel-vidékről és Kelet-Pomerániából származnak. (Ma Lengyelország, Oroszország és Litvánia.) A közeledő Vörös Hadsereg elől menekülnek, hogy eljussanak nyugatra. Ezen a jéghideg téli estén, erős hullámverésben és mínusz 18 fokos hidegben, a félig lemerült S-13 szovjet tengeralattjáró kémlelője Stolpmünde (Hátsó-Pomeránia) magasságában felfedezi egy nagy tengeri hajó körvonalait. A Gustloffot 21:00 óra körül eltalálja a tengeralattjáró három torpedója, és egy órán belül elsüllyed. A katasztrófa mérlege minden elképzelhetőt felülmúl: 9343-an veszítették életüket, és csak 1239 embert sikerült kimenteni. Ez a szám legalább 6551-rel meghaladja a New York-i World Trade Center elleni 2001. szeptember 11-i terrortámadás áldozatainak számát.

(Irodalom: Heinz Schön: SOS Wilhelm Gustloff – Die größte Schiffskatastrophe der Geschichte [SOS Wilhelm Gustloff –

A történelem legnagyobb hajószerencsétlensége], Motorbuch Verlag, 1. kiadás 1998).

A hajó, amelyet az NSDAP (Nemzetiszocialista Német Munkáspárt) 1936-ban meggyilkolt svájci funkcionáriusáról neveztek el, a „Német Munkafrontnak” szolgált mint a „Kraft durch Freude” [Örömben az erő] akció zászlóshajója.

25 484 BRT (bruttóregisztertonna) rakterével és 1500 személyt befogadó utasterével a Wilhelm Gustloff luxushajónak számított. A háború elején a tengerészet kórház- és kaszárnyahajójaként állomásozott Gotenhafenben. Amikor az ellenséges front közeledett, egyike volt azoknak a hajóknak, amelyek menekülteket és katonákat szállítottak nyugat felé. Bombáktól sérülten és túlterhelve a Gustloff csak 12 csomóval volt képes haladni az egykori 15,5 csomó (29 km/h) helyett.

Mivel akkoriban ezen a területen nem fenyegettek ellenséges tengeralattjárók, csak egy torpedónaszád ment vele védő kíséretként, és nem cikkcakkban haladt. A torpedótalálat után a hajó 15 fokban megdőlt, kb. 20 percig úgy maradt, majd egyre inkább az oldalára dőlt, míg végül elsüllyedt. Mivel túl kevés mentőcsónak volt, a legtöbb ember a biztos halálba ment. Csak 1239 embert sikerült kimenteni a jeges hullámok közül.

Heinz Schön, a katasztrófa szemtanúja és túlélője (* 1926) így írja le a süllyedés drámai helyzetét:

„22 óra 16 perckor, hatvan perccel az első torpedótalálat után, amelyet rögtön két másik követett, a Gustloff a haláltusáját vívja. Senki sem tudja, hogy ez a haláltusa még pontosan két percig tart. Senki előtt nem ismert, hány ember halt már meg a hajón a megelőző hatvan percben, a torpedók által széttépve, a robbanástól keletkezett gázokban megfulladva, a felborult bútorok által agyonütve, a lépcsőfeljárókon agyontaposva, a hajó orrában, a folyosókon, kamrákban, termekben és az alsó sétafedélzeten megfulladva, mely utóbbi ’üvegkoporsóvá’ változott.”

Ezután leírja az utolsó percet:

„Eljött a Gustloff halálának perce. Azok számára, akik még a fedélzeten vannak, nincs többé menekvés. Nem akarnak meghalni, de a halál kérlelhetetlen. Én is a puszta életemért küzdök a jéghideg Balti-tengerben. Emberek százai hánykolódnak mellettem a jeges vízben. Segítségért kiabálnak, a csónakok szélébe kapaszkodnak, a csónakokban ülőkkel harcolnak, és valamilyen támaszt keresnek. De a hideg miatt tagjaik gyorsan megmerevednek. A tenger játékszerként dobálja az embereket. Bugyborékoló segélykiáltások közepette már sokan elsüllyedtek a hullámokban vagy élettelenül lebegnek úszómellényükben.

Csodálkozom, hogy még mindig eszméletemnél vagyok. Szemeim megpróbálják áttörni az éjszaka sötétjét. A hullámverés toronymagasra repít fel, majd ismét mély hullámvölgybe zuhanok. Vajon érkezik-e segítség? Ha nem tűnik fel hamarosan egy hajó, mindenki, aki itt a vízben hánykolódik, a halál martaléka lesz. Nem tudhatom, hogy a hajóroncstól kb. 100 méterre a Löwe torpedónaszád éppen ezekben a pillanatokban veszi a fedélzetére az első hajótörötteket. Sok szempár mered most a süllyedő kolosszusra, amely a halálra készül, mert eljött a hajó halálának pillanata. Hangos dübörgés hallatszik a Gustloff felől, széttörnek az utolsó válaszfalak. A hajó csak forog egyre tovább; a fedélzeten maradt utasok üvöltése orkánná erősödik. A roncs egyre jobban megdől. És ekkor felfoghatatlan dolog történik! Mintha csak szellemek műve lenne, egyszerre felgyullad a hajó kivilágítása – a hajó teljes fényében felragyog. Olyan, mint egy kísértethajó. De nem kísértet. A Gustloff teljes kivilágításban süllyed. A derűs békebeli évek fényében ragyog a süllyedő koporsó, ezerszeresen tükröződik a habzó tengerben, a hullámokra dől, majd a hullámsírba bukik. A húsz méter széles napellenző ponyván keresztül az emberek – fürtökbe tömörülve, vad gomolygásban, a fényártól megvakultan, ajkukon a rémület kiáltásával – a tengerbe esnek és a víznek csapódnak.

Ekkor – újabb kísértet? – magától működni kezd a sziréna. Hírül adja a Gustloff süllyedését. Hosszúra nyúló bőgő hang tölti meg a levegőt, majd halkká és rekedtté válik. Aztán elnémul a sziréna, és kialszik a fény. A hajó halott – egészen elsüllyed a csillogó hullámokban. Egy óriási hullámhegy csap át a Gustloffon, elfojtva az utolsó halálhörgést.”

(Heinz Schön: Die Gustloff-Katastrophe [A Gustloff katasztrófája], Motorbuch Verlag Stuttgart, 4. kiadás 1995, 332., 335., 336. oldal.)

A Titanic

A hajózás történetének másik felejthetetlen és világszerte legismertebb szerencsétlensége 1912-ben történt. Ez a Titanic elsüllyedése volt. Már az első útján halálát lelte.

E történet traumája máig hat. A Titanic az 1912-es év legjelentősebb hajójának számított. Több mint 7 millió dolláros építési költségével a legnagyobb mozgó objektum volt, amelyet emberkéz valaha alkotott. A hajók között toronyháznak számított, négy házblokk hosszú és tizenegy emelet magas volt. A White Star Line hajózási vállalat különösen büszke volt rá. Ez az óriás óceánjáró és luxushajó az „elsüllyeszthetetlen” keresztnevet kapta. Még ha tizenhat egymástól elzárt rekesze közül kettő meg is telik vízzel, a Titanic akkor is tovább úszna. A szokásos biztonsági berendezéseket ezért csak részben szerelték fel. Például csak minden második személy számára volt mentőcsónak a fedélzeten.

1912. április 10-én a Titanic több mint 2200 utassal a fedélzetén Southhamptonból (Dél-Anglia) elindult első útjára New York úticéllal.A fedélzeten tartózkodtak néhányan a világ leggazdagabb emberei közül, de a legszegényebbek közül is, akik Amerikában új életet akartak kezdeni. Az utasok között voltak híres és elfelejtett emberek. Az úszó palotában egy lakosztály 5000 dollárba került. A fedélzeten kitűnő volt a hangulat, hiszen semmiben sem volt hiány, és az emberek úgy gondolták, hogy a világ leggyorsabb és legbiztonságosabb hajóján utaznak. Senki sem gondolt szerencsétlenségre. A jéghegyekre való figyelmeztetéseket (pl. a német Amerika nevű hajóról) teljesen figyelmen kívül hagyták, hiszen a Titanic állítólag ellenálló volt a jéghegyekkel szemben.

A világ első és egyetlen „elsüllyeszthetetlen” hajója április 14-e éjszakáján kb. 400 tengeri mérföldre tartózkodott Új-Fundlandtól keletre. Az éjszaka szélcsendes, holdvilág nélküli és derült volt, hiszen egyetlen felhő sem takarta el a ragyogó csillagokat. Cudar hideg volt, és az Atlanti-óceán egy kifényesített üvegtáblára hasonlított, ami csak ritkán fordul elő. 1912. április 14-én vasárnap 23 óra 40 perckor a Titanic 22,5 csomó sebességgel száguldott a nyugodt, fekete tengeren. Ekkor a jobb oldalán végigsúrolta egy hatalmas jéghegy, amely 30 méterre emelkedett ki a vízből. A 269 méter hosszú hajótörzsön egy félelmetes, 91 méter hosszú repedés keletkezett, és halálhajóvá változtatta a Titanicot.

De ezt senki sem sejtette. Az utasok nagyobbrészt kabinjaikban tartózkodtak. A D-fedélzeten levő elsőosztályú étteremben még ott üldögélt a személyzet néhány tagja. Miközben beszélgettek, valahonnan a hajó mélyéből alig kivehető csikorgás hallatszott fel hozzájuk. Nem volt túl erős vagy hangos. Az addigi egyhangú utazást megtörve, a zavarra utaló egyetlen jel az volt, hogy a másnapi reggelihez kikészített evőeszközök halkan megcsörrentek. Azok az utasok, akik felébredtek, az ütközést számukra ismerős élményekkel próbálták kapcsolatba hozni. Valaki ezt mondta: „Furcsa… kikötünk!” Egy másik utas azt gondolta, hogy egy nagy hullám ütközött a hajónak. Egy asszony felébredt a csikorgó zajra, és úgy tűnt neki, „mintha valaki végighúzta volna óriási ujját a hajó oldalán.” Mrs. Astor, a fedélzeten utazó leggazdagabb ember felesége azt gondolta, hogy a konyhában történt valami baleset. Egyébként nincs semmi, csak egy zaj, mely groteszknek tűnik látszólagos ártalmatlanságában: egy karcolás, mondják egyesek, egy horzsolás, mondják mások. A dohányzószalonból néhányan kimentek a szabadba. Még éppen idejében érkeztek, hogy lássák, amint a jéghegy végigsúrolja a hajó oldalát. A következő pillanatban már el is tűnt hátul a sötétben. A pillanatnyi izgalom hamar alábbhagyott. A legtöbb utas azonban aludt és semmit sem hallott. A Titanic masszívnak és erősnek tűnt, mint mindig, és túl hideg volt ahhoz, hogy kint maradjanak. Folytatták tehát a kártyázást. Eddig az egész valódi kéjutazás volt. Egy hajó az első útján, minden új és tükörfényes. Általános bizakodás uralkodott, amit a legdrasztikusabban egy utaskísérő fejezett ki, amikor ezt mondta Mrs. Caldwellnek: „Még Isten sem tudná elsüllyeszteni ezt a hajót”. Amit ő ilyen magabiztosan fogalmazott meg, az sokak meggyőződése volt.

De már kimondatott a halálos ítélet. És Edward John Smith kapitány nem a távírászokhoz sietett, hanem John Jacob Astorhoz, hogy az összes többi utas előtt értesítse a milliárdost. Ez az a perc, amikor Astor a világhírűvé vált mondatot mondta: „Igen, jeget rendeltem, de ez mégiscsak nevetséges!” (I asked for ice indeed, but this is ridiculous!). Jó két és fél óra alatt a hajó orra a vízbetörés miatt süllyedni kezdett, míg a kiemelkedő hajófar roppant súlya hirtelen ketté nem törte a hajót. Az elülső rész levált, és elsőként elsüllyedt. Végül a hajófar csaknem függőlegesen kiemelkedett a vízből, és az is a jéghideg Atlanti-óceán 3821 méter mély fenekére süllyedt. Az, hogy a Titanicon még két perccel a teljes elsüllyedés előtt is égett az összes fény, és részben még a víz alatt is tovább világított, kísértetiesen megvilágítva a néma katasztrófát, annak köszönhető, hogy a szénhordók, fűtők és gépészek azt az utasítást kapták, hogy tartsák működésben a gépeket az áramellátás biztosítására.

1522 ember veszítette életét, és csak 712 (az utasok alig egyharmada) menekült meg. A kimentett emberek osztályonkénti megoszlása jelentősen eltérő (első osztály: 62%; másodosztály: 42,5%; harmadosztály: 25,5%). Minden más elképzelhető lett volna – kifogyhatott volna a pezsgő, a harmadosztályon járvány törhetett volna ki, a karmester elaludhatott volna –, de senki sem tartotta lehetségesnek, hogy ez a pompás hajó az 1912. április 14-éről 15-ére virradó éjszaka egy jégheggyel való találkozást követően elsüllyed, és 1500 embert ránt magával a halálba az északi Atlanti-óceán jéghideg vizében.

E perc óta – a hatalmas hajó 1912. április 15-én 2 óra 20 perckor süllyedt a mélybe – a Titanic a pusztulásba vivő önhittség szimbóluma.

73 évvel a katasztrófa után (1985-ben) rábukkantak a roncsra, amely két részre tört, és egy London nagyságú területen szóródott szét 3800 méter mélységben. A roncsot Robert D. Ballard (víz alatti geológus, Woods Hole Óceanográfiai Intézet, Massachusetts) fedezte fel Új-Fundlandtól délre. A Titanic, a tenger mélyén nyugodva, az érzelmek generátoraként hat, amelyeknek aligha tud bárki is ellenállni: több ezer könyvet írtak és három tucat filmet forgattak róla – a legutóbbit az amerikai James Cameron rendezte.

A Cameron által rendezett „Titanic” című mozifilmmel a szerencsétlenség kiemelkedő kasszasikerré vált. Mozilátogatók milliói élték át minden idők leghíresebb személyszállító hajójának fedélzetén elsüllyedésének legköltségesebb filmbeli rekonstruálását. Cameron a mozi történetének legsikeresebb filmjét forgatta, amihez a valaha épített legnagyobb összefüggő filmkulisszát használta. A valódi Titanic 85 évvel ezelőtt 7,5 millió dollárba került. A filmes változat 200 millió dollárt emésztett föl, és ezzel minden idők legdrágább filmje lett. A gyártási költségek 26 nap alatt megtérültek. Cameron így ítélte meg a szerencsétlenséget: „A Titanic drámája a technikába vetett hitről szól, és mindannak a csődjéről, amit a technika ígért a haladás jelszavával. Mindezek miatt úgy tekintem ezt a történetet, mint a 20. század tökéletes jellemzését. Valahogy mindnyájan egyfajta Titanicon élünk.”

Mindkét nagy hajó biztonságosnak tűnt az utasok számára, egy bizonyos pillanattól fogva mégis a halál felé vitte őket. Elsüllyedésük abszolút biztos volt. Életük megmentésére egyetlen lehetőséget a mentőcsónakok kínálták, amelyek bár rendelkezésre álltak, de a sok ember számára nem volt elég belőlük. Mindkét esetben volt elég idő a mentéshez.

E két hajószerencsétlenség – a Gustloff és a Titanic elsüllyedése – fontos tanulsággal szolgál számunkra:

• Néhány órával a süllyedés előtt az emberek még a legnagyobb biztonságban érezték magukat.

• A halálos veszélyben lehetőség volt a menekülésre. Ehhez azonban tudatos átszállásra volt szükség.

E két történelmi esemény segít nekünk abban, hogy összehasonlítást tegyünk egy másik katasztrófával. A legnagyobb tragédiáról van szó, amelyet az emberiség valaha átélt. Ez a bűnbeesés katasztrófája. A bűnbeesésben az emberiség olyan torpedótalálatot kapott (ill. hasadást a jéghegy által), amely az említett hajókhoz hasonlóan az emberiség hajójának visszavonhatatlan elsüllyedéséhez vezet. Aki ott marad, ahol van – vagyis aki úgy él tovább, ahogy idáig élt –, matematikai pontossággal elsüllyed Isten ítéletében. Ez a bűnök fölötti kárhoztató ítélet, amely az örök kárhozatot vonja maga után: „És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik…” (Zsid 9,27). Itt is csak egy mentőcsónak segíthet. Szerencsére létezik ilyen – maga Isten építette! Itt is érvényes: Csak az menekül meg, aki átszáll.

Egy sor olyan aspektust, amely a Gustloff és a Titanic példája kapcsán merült fel, az alábbiakban átvitt értelemben alkalmazni fogunk az ’emberiség hajójára’. Az utóbbin különböző embercsoportok tartózkodnak: protestánsok és katolikusok, egyháziak és világiak, ateisták és buddhisták, muzulmánok és hinduisták. Ott vannak a világ összes vallásának és politikai pártjának képviselői, és az összes lehetséges filozófiai irányzat követői. Az átszállás mindenki számára ki van hirdetve, bárhonnan jött is. Az alábbi fejtegetések legyenek számunkra üdvözítő ébresztő hívások, hogy elkerüljük az örök kárhozatot. A Biblia drámai módon beszél a megmenekülésről: „Hogyan menekülünk meg mi [ti. az elveszéstől, a pokoltól], ha ilyen nagy üdvösséggel [Jézussal mint mentőcsónakkal] nem törődünk?” (Zsid 2,3).

Az emberek a legkülönfélébb gondolati rendszerekhez tartozhatnak, de egy valami közös bennük: A hajóval mindannyian a halálba mennek. Többé semmi sem mentheti meg őket, hacsak kívülről nem jön a segítség. Az ember megmentése ezért a Biblia fő témája. Ezzel kapcsolatban van néhány fontos szempont:

• Isten olyan mentőakciót tervezett, mely a Gustloffal ellentétben minden ember számára lehetővé teszi a menekülést.

• Isten egy óriási mentőcsónakot épített, amelyet „Jézusnak” hívnak. Olyan nagyra tervezte, hogy az egész emberiség elférjen benne.

• Ennek a mentőcsónaknak nincs alternatívája (Jn 14,6; Csel 4,12). Ez az egyedüli csónak, mely készen áll.

• A Gustloffnál drámai jelenetek játszódtak le. Ha valaki el is érte valamelyik megtelt mentőcsónakot, erőszakkal eltaszították, nehogy elsüllyessze az egész csónakot. Jézus mentőcsónakjától azonban senkit sem taszítanak el.

Isten tájékoztat minket: Isten megüzente az embereknek, milyen veszélyes hajón utaznak. Ő maga kínálja föl mindenki számára a mentőcsónakot. Senkit sem taszítanak el, aki menedéket keres, hiszen mindenki számára van hely. Aki menedéket keres, szívesen száll be a mentőcsónakba.

Túl egyszerű? Lépten-nyomon hallom azt a kifogást, hogy mindez túl egyszerű. Azért a mentés nem lehet olyan egyszerű! Valóban: Az, hogy számunkra egyszerű a menekülés, csak azért van, mert maga Isten végzi a mentést. Számára ez persze nagyon fáradságos. Ézsaiás próféta könyvében ez áll: „Te voltál az, akiért fáradoztam bűneid miatt” (Ézs 43,24). Ehhez képest a világmindenség teremtése kimondottan egyszerű lehetett, hiszen a 8. zsoltár 4. versében ez áll: „Mikor látom egeidet, a te ujjaidnak munkáját.” Nekünk azonban nem kell előbb három kört úsznunk a süllyedő hajó körül a jéghideg vízben, hogy méltóképpen kerüljünk a mentőbárkába.

A hasonlat azonban nem mindenben helytálló: A Gustloff és a Titanic példázatában egy dolog nem megfelelő: A süllyedő hajón minden ember tudta, hogy az el fog süllyedni. Ezért megpróbálták pánikszerűen elhagyni a hajót. Ha életünk során hasonló helyzetbe kerülnénk, mi is pontosan tudnánk, hol vagyunk – még a süllyedő hajón tartózkodunk, vagy már a mentőcsónakban ülünk. Napjainkban sok ember van nagyon rossz, sőt tragikus helyzetben (a következőkben T1, ill. T2):

T1: A modern ember nem gondolja, hogy egy halálhajón utazik. Tetszik neki a fedélzeten játszott zene, és a büfében szórakozik (a Gustloff utolsó útján nem volt ilyen). Egyáltalán nem tudja, hogy veszélyben van, és hallani sem akar mentőcsónakról. A jelen könyv fő célja: meggyőzni a kedves Olvasót, hogy halálos veszélyben van, és tájékoztatást nyújtani a készenlétben álló mentőcsónakról. A halálhajóról a mentőcsónakba való átszállásra a Biblia tartalmaz egy speciális szakkifejezést: megtérés! Ahogy a süllyedő hajó esetén sincs menekülés átszállás nélkül, ugyanez érvényes az örök életre is. Megtérés nélkül nem elérhető. Jézus ezt mondja Lukács evangéliumának 13,3 versében: „Ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen vesztek el.”

T2: A halálhajó fedélzetén előfordul még egy végzetes helyzet: Vannak ott olyan emberek, akik azt hiszik, hogy már a mentőcsónakban vannak, noha még nem szálltak át. Ezek különösen nagy veszélyben vannak: Nem is látnak okot az átszállásra. Így elmulaszthatják az átszállást, és a süllyedés váratlanul érheti őket. Kik ezek az emberek?

• Ezek olyan emberek, akik bár hisznek Istenben, sohasem tértek meg Jézushoz. Ide tartozik a nagy egyházak sok tagja is, még lelkipásztorok és egyházi vezetők is, akik nem jutottak igazán hitre. Ők a hagyományok és szokások rabjai, de a Jézussal való élő kapcsolat idegen számukra.

• Vannak továbbá olyan emberek, akik bár Jézust szolgálják, sohasem tértek meg hozzá igazán. Valaki nemrég azt mondta nekem, hogy teológiai tanulmányai révén kívánja Jézust szolgálni, de a Jézussal való személyes kapcsolatról hallani sem akart.

Előadásaim után gyakran találkoztam olyan em-berekkel, akik az igehirdetésben felismerték ezt, és azután rászánták magukat az átszállásra.

Aki azonban ehhez a csoporthoz tartozik, és nem hallja meg a hívó szót, azt Jézus egyszer majd azokkal a szavakkal fogja elítélni, amelyeket a Hegyi Beszédben mondott:

„Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prédikáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Mt 7,21-23).

Nem figyelemre méltó-e, hogy vannak emberek, akik Jézus nevében cselekedtek, mégis elveszett emberek. Jézus fenti szavait hasonlatunk segítségével rövidebben is megfogalmazhatjuk: Sohasem hagytátok el a halálhajót! Ezért ugyanúgy elsüllyedtek, mint a hitetlenek, akik szintén nem hagyták el a hajót.

A halálhajón tehát különböző csoportok vannak, amelyeket szeretnénk közelebbről megvizsgálni. Mindnyájan sorsszerű kapcsolatban állunk ezzel a hajóval. Az alábbi négy csoportot (P1-P4) lehet megkülönböztetni, és az Olvasó is ezek valamelyikébe tartozik:

P1: Azok közé tartozik, akik életük során valamikor már felismerték a helyzetüket. Átszállt, és nagy bizonyossággal mondhatja, hogy a mentőcsónakban ül. A mentőcsónakban vezetnek egy utaslistát. Ebbe mindenkit bejegyeznek, aki a fedélzetre lépett. A Biblia ezt a könyvet az „Élet Könyvének” nevezi. Csak aki be van ide jegyezve, az éri el a partot, ami nem más, mint a mennyország. Jézus egyszer ezt mondta ezeknek az embereknek: „Annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyben” (Lk 10,20). Az Olvasó neve is fel van ott írva, aminek én is nagyon örülök!

P2: Az Olvasó eddig nem tudta, hogy hol is van. Most azonban világossá vált, hogy még a halálhajón tartózkodik. Azonnal hagyja el a halálhajót, vagyis még ma térjen meg, és azon nyomban megmenekül. Hogy ezt miként teheti meg a gyakorlatban, arról a következő fejezetben lesz szó részletesen („Bejegyzés az Élet Könyvébe”). Azoknál az embereknél, akiket az Újszövetség megnevez, az átszállás (megtérés) mindig egy bizonyos naphoz és helyhez kapcsolódik. Most egy pontosan meghatározott helyen tartózkodik, és a naptárról vagy az órájáról leolvashatja a mai dátumot. Senki sem fokozatosan száll át a halálhajóról a mentőcsónakba. A hitről való előzetes tudást nem szabad összetévesztenünk a végrehajtott döntéssel. A mai nap életének legfontosabb napja lehet. Ehhez az kell, hogy önként elhatározza és végrehajtsa az átszállást. Ezt a tékozló fiú példáján keresztül tanulhatjuk meg. Amikor felismerte elveszettségét, elhatározta magát: „Útra kelek…” (Lk 15,18).

P3: Azok közé tartozik, akik azt hitték, hogy a mentőcsónakban ülnek, de tévedtek. A Szent Szellem azonban világossá tette, hogy milyen helyzetben van. Ismerje el tévedését, és még ma szálljon át. Amint azt a T2 pontban kifejtettük, ezek olyan emberek is lehetnek, akik Jézust szolgálják, ezért azt hiszik, hogy nem lehetnek a halálhajón (lásd a Hegyi Beszédet Máté evangéliumának 7,21-23 verseiben, valamint a T2 pontot). A Gustloff nem azonnal süllyedt el, hanem 62 perccel a torpedótalálat után. A mentés csak ez alatt az idő alatt volt lehetséges. Így Isten is csak életünkben biztosítja számunkra az átszállás lehetőségét, és senki sem tudja, milyen hosszú ez az idő. Bibliai kifejezéssel élve ez a kegyelem ideje.

P4: Azok közé tartozik, akik azt hiszik, hogy a hajó nem süllyedhet el. Ezért aztán nem is fog átszállni. Remélem, hogy a jelen könyv olvasói között nincs képviselve ez a csoport.

A negyedik csoportba tartozó emberek még egy tudományos elméletet is kidolgoztak (vagy készen átvették másoktól), amely állítólag bizonyítja, hogy a halálhajó nem süllyedhet el. Elsüllyeszthetetlennek nyilvánították. Ezt mondták a Titanicról is, amely erre már az első útján rácáfolt. Ezt az esetet két példával szeretnénk megvilágítani:

• Nemrég egy diák azt mondta nekem az egyik előadásom után: „Nem létezik semmiféle pokol!” Megkérdeztem tőle, hogy honnan tudja. Azt mondta, hogy a lelkipásztora tanítja így. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy a (halál)hajó egyáltalán nem süllyed el, elsüllyeszthetetlennek nyilvánították. Micsoda tévedés!

• Amikor Jézus felkiáltott a kereszten – „Elvégeztetett” (Jn 19,30) –, készen állt a mentőcsónak. A megmentés alapja egyszer és mindenkorra meg volt vetve. Nemrég hallottam egy teológiaprofesszor előadását, aki azt tanította, hogy Jézus sohasem mondta ezeket a szavakat a kereszten. Ezzel végül is ezt fejezte ki: A mentőcsónak elkészülése teológiai-tudományos szempontból figyelmen kívül hagyható.A P4 csoport elnyeri a hazugság büntetését: „Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették” (Jel 20,15).

A „Bejegyzés az Élet Könyvébe” című fejezetet főként a P2 és P3 csoport tagjainak szántuk. Olvassuk úgy ezt a részt, hogy személyesen a mi számunkra íródott.

Információk a Gustloffról

A hajó néhány adata: Az „511. sz. hajó” építése 1935-ben kezdődött, és a Gustloffot 1937. május 5-én bocsátották vízre Hamburgban, a Blohm & Voss hajógyárban, Hitler jelenlétében. A hajó hosszúsága 208,5 m, szélessége 23,5 m, súlya pedig 25 484 BRT volt. Négy darab nyolchengeres, kétütemű dieselmotorral rendelkezett, hajtóművei két hajócsavart hajtottak. Az első útjától 1939. augusztus 26-ig eltelt 17 hónap alatt 44 tengeri utat tett meg összesen 65 000 szabadságát töltő utassal. Az 1945. január 30-i katasztrófa során 9343 ember veszítette életét, és csak 1239 utast (az ötödét) mentettek meg.

Néhány adat a névadóval, Wilhelm Gustloffal kapcsolatban

Wilhelm Gustloff Schwerinben született 1895. január 30-án, pontosan ötven évvel az azonos nevű hajó elsüllyedése előtt. 1933. január 30-án történt a nácik hatalomátvétele, és megint csak január 30-án, nevezetesen 1945-ben, vagyis pontosan 12 évvel később süllyedt el a hajó. Gustloff 1929-ben belépett az NSDAP-be [Nemzetiszocialista Német Munkáspárt, ismert nevén a nácipárt – a Kiadó], és 1932-ben az NSDAP svájci csoportjának országos parancsnoka (Landesgruppenführer) lett. 1936. február 4-én davosi lakásában egy 27 éves orvostanhallgató agyonlőtte. A diákot David Frankfurternek hívták, és január 30-án érkezett vonattal Davosba. Feltűnő, hogy ugyanaz a január 30-i dátum négyszer fordul elő! Gustloff ünnepélyes temetése február 12-én volt Schwerinben, amelyet Göbbels alaposan előkészített. Ezen 35 000 vendég és a Harmadik Birodalom számos állami méltósága vett részt. Gyászbeszédében Hitler kijelentette, hogy Gustloff halála „a későbbi nemzedékek számára olyan hagyaték lesz, amely örökké fennmarad a német történelemben.” Elhatározta, hogy az első, az NSDAP által megrendelt hajónak a Wilhelm Gustloff nevet adja. A hajó a német történelem egyik legsötétebb fejezetére emlékeztet minket.

Információk a Titanicról

A hajó néhány adata: 46 328 BRT, vízkiszorítás 10,51 m merülésnél: 66 000 t, teljes hosszúság: 268.68 m, szélesség: 28,19 m, magasság: 18,44 m a vízfelszíntől a hajófedélzetig vagy 53,33 m a hajótőkétől a négy óriási kémény tetejéig, meghajtás: 3 hajócsavar; a középső hajócsavart egy turbina hajtja meg. Súlya 22 t, átmérője 5 m. A külső hajócsavarokat dugattyús gépek hajtják meg, átmérőjük 7,16 m, súlyuk 38 t. A hajtóteljesítmény 50 000 LE (36 800 kW). 6000 t szén tárolható. A napi szénfogyasztás 620-640 t, ami másodpercenként 7,3 kg! Ha a hajó teljes gőzzel halad, sebessége 24-25 csomó (44,5-46,3 km/h).

előző

következő