|
|
 A
puritánok angol reformátorok voltak a tizenhatodik és tizenhetedik században.
A gyülekezet történetében
eddig fölülmúlhatatlan teológiai írások gyűjteményét hagyták
maguk után. Céljaikban főként polémikus
(vitairat, hitvédelem) valamint áhítatos jellegű írásaikkal kötik
le az olvasót. Az
Isteni igazságok ismeretében, megfogalmazásában valamint az emberi lélek(tan) sebészeti szintű gondozásában, a puritánok
utolérhetetlenek.
Spurgeon
úgy beszél róluk mint lelki óriásokról. Különleges öröm és kiváltság az, hogy
Istenünk egy olyan csodálatos lehetőséggel ajándékozott meg, hogy a magyar olvasók elé tárhatjuk
a legnépszerűbb és legépítőbb
angol nyelvű puritán irodalom magyar fordítását. Az angol, skót és
holland reformáció második hullámának nagysikerű hitébresztő
értekezéseinek szerzőit szeretnénk bemutatni a magyar olvasóknak.
Hadd mutatkozzanak be
tehát ezzel a kis rövid, de átfogó életrajzi táblázattal.
...tovább

|
|

Az itt megjelenésre kerülő anyagok a
Koinónia Kiadó
engedélyével valamint jóváhagyásával kerülnek az internetezők
elé. Kérjük kedves olvasóinkat, hogy a törvény által megszabott
tulajdonjogokat tiszteljék azáltal is, hogy a másolás, nyomtatás vagy
bármilyen más formában történő többszörösités létrehozását nem
gyakorolják!
A
©
Puritán Tanítók című sorozathoz az
alábbi könyvek tartoznak:
Joseph Alleine: Üdvösségre vezérlő kalauz
Thomas Watson: A bűnbánat
William Guthrie: A
keresztyén ember öröksége
James I. Packer:
A Megújulás Teológiája
Richard Baxter:
A Megújult Lelkipásztor
Jonathan Edwards:
Ébredés az egyházban
Samuel Rutherford:
Levelek
Thomas Boston:
Az emberhalászat művészete
William Bridge: Vigasztalás Csüggedőknek
Thomas Wadsworth és mások: Az
Úrvacsora
Nathaniel Vincent: A megtérés
Hamarosan:
Matthew Henry: A vallásos élet
gyönyörűsége
Samuel Davies: Az Istenfélő
Család
...tovább
 |
|
|
|
 Miért kell
megtérnünk? Mik a legnépszerűbb tévedések a megtérés megítélésében? Mit kell
tennie egy hitetlennek? Téves nézetek a hitről. A valódi üdvözítő hit leírása.
A képmutatók hite és az igaz üdvözítő hit közötti különbség. Miért kell
megbánjuk bűneinket? Hogyan formáltatik a bűnbánat? Milyen a hamis bűnbánat?
Melyek a bűnbánat legfőbb akadályai? Mi az igazi keresztyén és a képmutató
közötti különbség? Mi a Szentlélek elleni bűn? Mi nem
a Szentlélek elleni bűn?
Akadály-e a megfelelő érzelmek hiánya abban, hogy Istennel szövetségre
léphessek?
Miért kételkednek
sokan a Krisztusban való részesedésükben?
Ezekre és még egyéb életfontosságú kérdésekre válaszolnak kedves
olvasóinknak az angol puritánok.
...tovább
 |
|
 Puritán
idézeteket, olyanokat amik nemcsak elgondolkodtatják az olvasót, hanem
mennyei igazságot tükrözve cselekvésre is indítanak, nem kevés időbe kerül
megtalálni, összegyűjteni, lefordítani és az Interneten a magyar olvasók elé
tárni. Ez egy folyamatos munka ezért kérünk mindenkit ide sűrűbben
visszalátogatni. Ha valaki hajlandó segíteni ebben a munkában, különösen a
fordításban, azt nagyon szívesen vennénk.
Ezeken
az oldalakon az eddig
összegyűjtött puritán idézetek (kb. már 300 darab)
egyike, valamint a legnépszerűbb puritán (vagy ezzel
kapcsolatos) könyvek listája jelenik itt meg. Még egy figyelmeztetés úgy
hiszem nem árt: "Mindezekből,
fiam, intessél meg: a sok könyvek írásának nincs vége, és a sok tanulás
fáradságára van a testnek."
Prédikátor 12:14
...tovább
 |
|
 |
|