"Mert az aratnivaló sok, de a munkás kevés."   Máté 9:37

 

Nagyváradon születtem és nevelkedtem, ahol szüleim mindent megtettek azért, hogy tanulhassak és hogy felkészülten léphessek az élet küszöbére. Orvosnak készültem de a sok tanulás ellenére nem sikerült bejutnom, és mire felocsúdtam a nagy csalódásból, már a román katonaság színeiben találtam magam. Miután leszereltem úgy döntöttem, hogy elhagyom Romániát és szerencsét próbálok a nagyvilágban. 1989 őszén átszöktem Magyarországra, onnan pedig Ausztriába, ahol egy menekültlágerben töltöttem egy újabb másfél évet. Itt ért utol engem Isten kegyelmes keze, amikor fiatal amerikai misszionáriusok által hirdetett evangélium hallatára felismertem bűnös voltomat és átadtam életemet az Úr Jézusnak. Már akkor láttam, hogy minden földi vágy, cél és álom nem más, mint kár és szemét az Úr Jézus szolgálatához képest, és Isten Lelke meggyőzött arról, hogy nekem a szolgálatban, illetve misszióban van a helyem.  

1991 januárjában Az Egyesült Államokban kötöttem ki, ahol New York városában az Erdei család (akkortájt még csak Gyuszi) pártfogása alatt kezdődött életem egy új fejezete.  Itt tovább tanultam és dolgoztam. Számítógép programozó lettem és akként dolgoztam egészen 1996 őszéig, amikor is Isten nagyon sokféleképpen és hosszú ideig történő hívásának engedve visszaköltöztem Nagyváradra.  

A Nagyvárad-i Magyar Baptista Gyülekezet-ben munkálkodtam (kép) és szolgáltam, ahol Isten egy újabb áldással lepett meg azáltal, hogy megismerhettem kedves feleségemet, Matildot aki azóta is hűséges társam és állandó támogatóm. 2000 nyarán úgy láttuk jónak, hogy immár együtt látogatjuk meg az Államokat egy rövid időre. Ez alkalommal délen, az Észak Carolina-i állam Hickory városában kezdtük újra, ahol Isten megajándékozott minket egy kisfiúval, Benjáminnal, aki a mai napig otthonunk öröme és kifogyhatatlan energiaforrása.

Itt Isten egy újabb választás elé állított, amikor egy meghívást kaptam a Wake Forestben (NC) található Southeasten Baptist Theological Seminary akkori elnökétől, hogy teológiai felkészítésben vegyek részt, azzal a feltétellel, hogy az iskola végeztével az otthoni, erdélyi gyülekezetekben lépek majd vissza a szolgálatba. Meg voltam és meg vagyok győződve most is, hogy ha erre az útra lépek, akkor nincs visszaút, és hogy a lelkipásztori szolgálat nem játék, hanem komoly és szent felelősséggel járó kemény munka, hiszen "senki sem veszi magának e tisztességet, hanem akit Isten hív el" (Zsid. 5:4). Meggyőződésem, hogy Isten erre a munkára hívott, és hogy rám is sok feladat vár.  

Három és fél évig a szeminárium területén laktunk feleségemmel és kisfiunkkal, ahol is főiskolai tanulmányaimat végeztem. Hálásak vagyunk Istennek, hogy megsegített a tanulásban és hogy sikeresen átléptük ezt a mérföldkövet is. 2005 október 4.én érkeztünk vissza Erdélybe ahol is visszaálltunk a szolgálatba. Azóta a Szilágy megyei Kémeri Baptista Gyülekezet -ben szolgálunk. Itt Istentől egy újabb áldást kaphattunk Abigail személyében.

Ezúton is szeretnénk kifejezni őszinte hálánkat Istennek azért, hogy az erdélyi magyarok közötti szolgálat, munkálkodás vágyát az én és feleségem szívébe helyezte. Hiszen itt születtünk, ez a földi hazánk, itt vannak rokonaink, testvéreink, barátaink és több ezer megtéretlen magyar ajkú ember, akik szomjasan várják az evangéliumot. Számunkra bűn lenne ezt a munkát máshol végezni és nem ott ahová Isten helyez minket. Szeretnénk megkérni testvéreinket arra, hogy imáikban ne feledkezzenek meg rólunk. Legfőbb vágyunk az, hogy Isten adjon erőt minden szolgálathoz, és hogy tántoríthatatlanul, szilárd hittel és örömmel, a Szent és Drága Igéhez ragaszkodva tudjunk mindenben és mindenért Neki dicsőséget adni!     (2 Kor 13:11) 

Resume

 

 

Családi Videók

 
 
             
 
 

Nagyobb képek és vers itt

 

 

© Törvény által védve

Magyar Baptista Isten Jézus Krisztus Erdély Megtérés Imaház Templom Biblia Pardi Puritán Evangélium Énekek Chat Románia Szövetség Hivő Hit Képek